Újra a nagyinál 

-Sakk-matt-mondta Nime mosolyogva.

James már negyedjére kapott ki a játékban. Az elsőt és a negyediket a lány néhány lépésből megnyerte, míg a másik kettőnél sokáig elhúzták a menetet.

-Soha nem fogok győzni, pedig én tanítottalak meg-mondta James.

-Semmi bak, majd csak sikerül. Na visszavágó?

James megadóan feltette a kezét jelezve, hogy már semmi kedve még egy sakk játszmára kihívni Nimét. A lány felkacagott, majd fel állt a konyha asztaltól. Nyújtózkodott egyet, majd a mosogatóhoz lépett.

-Na Krissz van kedved ellenem játszani?-kérdezte James.

Megvontam a vállam, majd felállítottam a figurákat. Leültem a huszonkét éves fiúval szembe majd elkezdtünk játszani.

-Nem hiszem el. Ma nem vagyok formában-mondta James, mikor mattot adtam neki.

Nime kuncogott, és én is mosolyogtam. A lány hátulról átkarolta a vállaimat, majd állát a vállamra tette. Bal karjára tetem a kezem, és kicsit megdörzsöltem a bőrét. Még mindig alig hittem, el, hogy a lány ugyan úgy érez irántam, mint én ő iránta.

James mosolyogva nézett ránk, de nem szolt semmit se, egészen addig amíg meg nem szólalt a telefonja.

-Úgy látom bátyó is szerelmes-súgta a fülembe Nime.

Ahogy jobban megnéztem a telefonáló James észre vettem, hogy elpirult.

-Azzal nincs semmi baj-mondtam, majd adtam egy puszit az arcára. - NA lassan ideje pakolnunk. Holnap utazunk.

Nime rögtön elkezdett pörögni. A hét elején a nagymamám felhívott, hogy szeretné, hogy nála töltsem a téli szünetet. Én sűrű mentegetőzések közepette próbáltam neki elmondani, hogy nem mehetek. Miután megértette, hogy Nimét nem hagyhatom magára elkérte Max telefon számát, és megbeszélte vele, hogy Nime és én a teljes decembert nála töltsük.

Csak elég volt megemlíteni Nimének az utazást már is úgy ugrált, mint egy bak kecske. Miután megtudtam Jamestől, hogy annak idején ők is a hegységben éltek megértettem Nime örömét.

-És ha nem fogja elfogadni, hogy Jenny és Roxy miért jön velünk?-kérdezte váratlanul.

-Mondtam neki, hogy miért jönnek a kutyák.

Magamhoz húztam, és a vállára hajtottam a fejem.

-Nos holnap akkor utazunk. Nagy gond volna ha Penny is jönne?-kérdezte James, miután le tette a telefont.

-Penny? Miért lenne baj? Ha elbírjátok viselni két altos bohóckodását akkor nincs baj, de ha te vasárnap jössz haza ő, hogy fogja megoldani a haza utat?-kérdezte Nime.

- Oh hát a gyülekezet vezető felajánlotta, hogy mind a ketten alkudhatunk nála a hétvégén.

Mivel Nime megvonta a vállát, így nem volt többé ez a téma. Nem sokkal később megvacsoráztunk, majd mindenki elvonult a saját szobájába.

Szokás szerint nyitva hagytam az ajtót, hogy halljam ha Nime rosszul lenne. Hiába volt nyugalom valahogy nem tudtam aludni. Izgultam a következő nap utazásától, és már vártam, hogy a nagyinál legyek. Tudtam, hogy a nagyi örömmel látja Nimét a házában, de azért kicsit izgultam is, hogy a lány mit fog szólni a kicsit viccelődő stílusához.

Többször kértem imában az Urat, hogy ne legyen semmi gond a következő napon, de mégsem bírtam megnyugodni. Úgy éjfél tájban ránéztem az órámra, melynek számlapja világított ha megnyomtam az oldalát.

Alig hagyta abba a világítás deszka röcsögésre lettem figyelmes. Felültem, és kezem a takarón pihentettem.

-Baj van Kicsi?-kérdeztem, mikor az ajtómban megálló lányt felismertem.

-Felébresztettelek?-kérdezte közben ott toporgott az ajtóban.

-Nem ébren voltam. Mond mi a baj?-kérdeztem aggódva, mert féltem, hogy nem érzi jól magát.

-Nem tudom, kicsit ideges vagyok az utazás miatt. Mi lesz ha a nagyid nem érti meg, hogy szombaton imaházba szeretnék menni?-kérdezte, közben a pizsi felsőjét birizgálta.

-Nem mondtam még? Sarah nagyi adventista-mondtam halkan.

Éreztem, hogy Nime meglepődik ezen az információn, de azért megkönnyebbül.

-Megnyugodtál?-kérdeztem percek múlva.

-Kicsit, bár aludni még mindig nem fogok-mondta.

Felhajtottam a takaróm, majd mutattam neki, hogy jöjjön mellém. Nime lassan lépkedett, mert nem akarta a testvérét felverni, majd leült mellém. Mivel kicsit hideg volt a szobában így betakartam a takaróval.

Nime a vállamra hajtotta a fejét, majd éreztem, hogy izmai ellazulnak. Néhány perc után tudatosult bennem, hogy elaludt. Mivel én se akartam felébreszteni Jameset, így óvatosan az ágyra fektettem, majd a kezét fogva én is elaludtam.

Másnap korán keltünk. Mire bepakoltuk a dolgainkat James autójába Penny is megérkezett. A két lány vidáman köszöntötték egymást, majd lelkes beszélgetésbe kezdtek.

-Nekem már nem is köszön- duzzogott James.

Penny persze meghallotta, így gyors odajött hozzá és neki is köszönt. Nime a háttérben mosolygott. Az odaút nagyon gyorsan elszállt. Nime és Penny végig beszélték az utat, mi meg Jamessel csak hallgattuk őket. Időnként hátranéztem a csomagtartóba, ahol a kutyák voltak. Jenny elnyújtózkodva hevert a ketrecben, Roxy meg éppen őt tisztogatta. Bár a hegységig hatóra volt az út szinte fel sem tűnt.

James kirakott minket a nagyinál, majd, miután mi bementünk a házba elmentek.

-Még egyszer sziasztok-köszönt megint a nagyi, közben mind kettőnket megölelt.-Boldog születésnapot fiam-mondta, majd a kezembe adott egy könyvet.

-Ki is ment a fejemből-mondtam zavartan.

-Ma van a szülinapod?-kérdezte Nime.

Csak bólintottam, mire ő elkezdett kacagni.

-Mekkora annak az esélye, hogy egy párnak ugyan az nap legyen a születésnapja?-kérdezte.

Először gondolkoztam mit is akar mondani ezzel, de végül rá jöttem. Neki is december elsején van a születésnapja.

Ezen mind a hárman elmosolyodtunk. Nagyi kőrbe vezette Nimét a házban, majd megmutatta neki a szobáját. Én felvittem a csomagjainkat, majd a nappaliban csatlakoztam hozzájuk. Átkaroltam a lányt, majd a vállára tettem a fejem.

-Jó látni, hogy boldog vagy-mondta nagyi.

Mosolyogva megpusziltam Nimét, de nem szóltam semmit. Kis idő múlva kifújtam a levegőt. Igen ott boldog voltam, bár legbelül arra gondoltam, hogy ha nem változik valami akkor hamarosan megint egyedül leszek

Meglepetések sora 2

A hét közepén mikor bementem Niméhez döbben láttam, hogy könnyes a szeme. Bár próbált mosolyt erőltetni magára láttam, hogy valami nagyon nem stimmel. Leültem az ágy szélére.

-Apáék elfognak válni-mondta a lány halkan.

Eleinte nem akartam felfogni a szavai értelmét. Nem bírtam elképzelni, hogy Max és Anabel elváljanak. Figyelmesen végig hallgattam a lány.

-Nem a te hibád-próbáltam megnyugtatni.- Nem te tehetsz arról, hogy beteg vagy. Tudod jól, hogy oka van mindennek. NE okold magad miattuk-mondtam.

Gyengéden átkaroltam, mire ő a nyakamba fúrta az orrát. Éreztem ahogy a könnyek végig folynak az arcán. Dörzsölgettem a hátát, de nem tudtam mit mondani neki. Magamban imádkoztam, hogy az Úr ne hagyja neki, hogy magát hibáztassa.

Nime egy idő után elcsendesedett, majd az izmai ellazultak. Köszönetet mondtam magamba, majd óvatosan lefektettem a lány az ágyra. Mikor leakartam szállni az ágy széléről, Nime a kezem után kapott,de nem ébredt fel.

-Nagyon szeret téged-hallottam meg Max hangját az ajtó felől.

A férfi látszólag elvesztette fiatalságát. Nem volt benne tartás, és láttam rajta, hogy nagyon össze van törve. Nem kérdeztem semmit ő meg nem akart semmit se mondani.

-Volna kedved egy munkához?-kérdezte végül és leült velem szembe egy székre.

-Attól függ milyen munkáról van szó.

-Szeretnék ajánlani egy olyan munkát ami a hét minden napjában huszonnégy órás készenlétet igényel...

-Szombaton nem dolgozom-mondtam talán kicsit hamarabb is kellett volna.

-Biztos? Pedig arra gondoltam te szívesen lennél Nimével a nap huszonnégy órájában.

-Hogy mi?-kérdeztem vissza, mert meglepett amit mondott.

-Arra gondoltam, hogy megkérlek rá, hogy figyelj rá élete végéig. Persze kivennélek a suliból, és te is magántanuló lennél, mint Nime. Fizetésként élelmet, ruhát, és biztos szobát kapnál nálunk. Persze Jenny segítene neked benne. Csak annyi volna a feladatod, hogy a fürdőszoba kivételével mindenhova kíséred a lányom. Figyelné arra ha szeretne valamit, elmész vele sétál, és ami a legfontosabb nem hagyod magára! Nos elvállalod?-kérdezte a férfi.

-ÉS miért kell, hogy figyeljek rá?

-Egyszerű. Látom mennyire oda van érted. Még a saját testvérei után se nyúl így oda mikor alszik. Jhon folyton külföldön van, James meg az országban kering mindig valamerre. Nem is igazán ismerik a húgukat -Max felsóhajtott, majd folytatta.- Tudom nem sok van már neki. Tegnap kiírattam az iskolából, mivel szeretném, ha otthon lenne. Az ottani kutyát már átadtam az orvosainknak, már csak az a kérdés, hogy ki lenne vele egész nap. Sajnos nem hagyhatom itt a munkám, mivel a gyógyszereket még mindig vennem kell neki, és egyedül nem nagyon fog menni a pénz keresés, és a lányomra való vigyázás is. Ugyan akkor nem szeretném ha Nime egyedül maradna otthon. Szóval elvállalod?-kérdezte reménykedve.

Nimére néztem majd bólintottam.

-Ugye nem baj ha Roxy is jön velem?-kérdeztem.

-Ki az a Roxy?

-A kutyám.

Max megvonta a vállát, majd megveregette a combom.

Nimét néhány nap múlva kiengedték. Nagyon örült, hogy végre otthon lehet, de arra nem számított, hogy én is ott leszek. Ahogy segítettem az apukájának kipakolni a holmijait láttam, hogy kérdőn néz rám. Mikor bevittük a holmiját Roxi elkezdett örömében futkározni körülöttünk.

-Szia hát te?-kérdezte és letérdelt az állat mellé.

-Hát azt várta, hogy haza gyere. Bocsi kicsit belakta az ágyad, és nem tudtam onnan lezavarni-mondtam kicsit zavartan.

A lány nem értette, de mikor meglátta a szobájában az ágyat hangos kacagásba kezdett. Hát igen Roxy szét szaggatott egy régi takarómat az ágyon, és kényelmes vackot csinált magának az elmúlt két napban.

-Na itt mi történt?-kérdezte Nime kacagva.

Még soha nem láttam ilyen jó kedvűnek. Max elköszönt, és hivatalosan is megkaptam a munkát, miszerint a lányára vigyázok.

-Ezt most, hogy értsem?

Zavartan megvakartam a tarkóm, majd elmondtam neki, hogy miben állapodtunk meg az apukájával.

Nime leült a szőnyegre én meg vele szembe. Láttam rajta, hogy nagyon gondolkodik, de hagytam, hogy végig vegye magában a dolgokat.

-Miért vállaltad el?-kérdezte végül.

-Mert nem akarom, hogy egyedül legyél. Igazából volt más oka is...

Éreztem, hogy zavarba jövök. Lesütöttem a szemeimet. Még soha nem vallottam szerelmet egy lánynak se. Abban a helyzetben egy nagy csődtömegnek éreztem magam. Idegesen fogtam a bokáimat, és szinte észre se vettem, hogy elkezdtem billegni, mint egy kisgyerek.

Nem tudtam mit szólna hozzá ha elmondanám neki. Bár még csak barátkoztam a vallással, azt azért tudtam, hogy jobb ha a vallási téren egy vallást követnek. Ahogy végig gondoltam ezt rá jöttem, hogy én is az Adventista egyház életmódját szeretném élni. Mintha valaki felnyitotta volna a szemem, hogy én már eldöntöttem, hogy csatlakozni fogok az egyházhoz, már ha a Jó Isten is ezt akarja.

Felnéztem, és csak ekkor vettem észre, hogy időközben Nime közelebb csúszott hozzám. Káprázatos kék szemi megint elbűvöltek. Nagyot nyeltem, de nem hátráltam meg, hiszen az a bizalmatlanság jele lenne.

-Köszönöm-mondta Nime- Megköszönhetem úgy ahogy a legegyszerűbb kifejezni az érzéseimet amiket érzek?

-Milyen érzéseket?-kérdeztem.

-Mondjuk a hálát.

-Hálát? Nekem kéne hálásnak lennem. Te voltál az aki felhúzott a sötétségből. Te vezettél rá a jó útra. Nekem kéne hálálkodnom, nem neked.

-Azzal, hogy elvállaltad, hogy vigyázol rám szerintem inkább apám felé, de kifejezed a háládat. Én azonban azért vagyok hálás neked, hogy nem versz át, és, hogy mindig ott vagy mikor szükségem van egy kis emberi támogatásra is. Igazad volt. Az ember társas lény-mondta, majd megint közelebb hajolt hozzám.

Szinte minden olyan gyorsan történt. Nime elvesztette az egyensúlyát és rám borult, én meg eldőltem. A lány zavartan ült fel, ahogy én is, de mire kiegyenesedtem volna homlokát már a homlokomhoz nyomta.

Éreztem a lélegzetvételét, és tudtam, hogy ő is érzi az enyémet.

-Egyszerű szó, de nem nem bírom kimondani-mondta zavartan.

Nem tudtam mit szeretne, ezért hagytam, hogy csend telepedjen le a szobára. Valami halk motyogást hallottam, de nem voltam benne biztos, hogy jól értelmeztem.

-Hogy mondtad?-kérdeztem

-Szeretlek-súgta halkan a lány.

Nem akartam elhinni amit mondott. Ő szeret engem? Képtelenségnek tartottam. Egy olyan kedves lány nem szerethetett bele egy olyan vad fiúba mint amilyen én voltam.

Azonban rá kellett jönnöm, hogy Nime már akkor barátkozott velem mikor még mindenki félt. Nem is tudom, mit akartam mondani, de nem is tudtam volna megmondani, hiszen Nime gyengéd csókot nyomott a számra. Nem nevezném igazi csóknak, de még is az volt.

-Nem akarok felébredni-mondtam, közben magamhoz húztam.

-Pedig az ébredés nagyon kellemes. Főleg amikor kinyitod a szemed, és Jézus mosolygós arcát látod-mondta a lány mosolyogva.

A visszaszámlálás kezdete

Másnap arra keltem, hogy hangokat hallok. Az egyikben felismertem Nime apukája hangját, a másik meg valószínűleg egy orvos volt.

-Sajnálom Max. Ha nem kap hamarosan új szívet nem hiszem hogy megéli a jövő nyarat. Nincs már több mint fél éve-mondta az orvos, mire ösztönösen megszorítottam a lány kezét.

-Tudom. Csoda, hogy eddig kibírta-mondta nagy sóhajtással a férfi.-Köszönöm, hogy itt voltál pénteken is.

-Szívesen. Azt tanácsolom, hogy próbáljatok minél több örömet szerezni neki, valamint tudom, hogy nem vagy vallásos, de imádkozhatnál, hogy ne szenvedjen a maradék időben.

-Tudod, hogy nem vagyok vallásos ember. Nem tudom meg érteni, hogy tudnak olyasmiben hinni a hívők amit nem is látnak.

-A lányod is hívő-mondta a férfi.

Max elhallgatott, de tudtam, hogy mi a véleménye. Igaz a lányát elfogadja, mert vallásos, de másokról továbbra is azt gondolja, hogy nekik semmi okuk nincs olyasmiben hinni, amit nem látnak.

-Ugye ha felébred megmondanád neki, hogy otthon vagyok, és figyelek Anabelre?

-Nem bírja már idegileg igaz?

Nem hallottam, hogy mit válaszol Max mivel kimentek a szobából. Éreztem ahogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon, így letöröltem. Ahogy elhúzom a szemem előtt a kezem megláttam, hogy Nime engem néz. Tekintete arról árulkodott, hogy megakart kímélni attól, hogy tudjam.

-Mindent hallottál?-kérdezem halkan, mire lassan bólint.

Vékony ujjai finoman megmozdultak, majd szinte erőtlenül szétnyitották az én ujjaimat. Mikor rá jöttem mit szeretne önként is szétnyitottam őket. Nime keze erőtlenül szorított rá az enyémre, de a mosolyába több erő volt. Már nyitottam volna a számat, hogy kérdezzek tőle valamit, de ekkor már meg is kaptam a kérdésre a választ.

Óvatosan kihúztam a Bibliát a párnája alól, majd a bejelölt résznél kinyitottam. A századik Zsoltárnál volt bejelölve.

-Nem a magunk ura vagyunk igaz?-kérdeztem.

A könyvet vissza tettem a párnája mellé, majd felültem az ágy szélére. Nem szóltam, és próbáltam nem arra gondolni, hogy hamarosan meg is halhat. Miközben ott ültem bejött egy orvos, és megkért, hogy míg megvizsgálja Nimét addig menjek ki.

Mivel éppen akadt elintézni való dolgom kimentem egy fél órára. Lementem a büféhez, és csak akkor jöttem rá, hogy nincs is pénz nálam. Furcsa, de pont volt húsz forint a zsebembe, így tudtam venni egy kiflit, amit még ott el is fogyasztottam.

Már a folyosó végén hallottam a kutya morgást. Mivel ez nem egy német-juhász hangja volt idegesen futottam a kórterembe. Lesokkoltam, mikor megláttam Roxy és Jeny helyzetét. A két kutya látszólag egymásra morgott, de ugyan akkor semmi fenyegetés nem volt bennük, csak szimplán játszottak. A hatalmas fekete Labrador ugrott, de a német-juhász gyorsabb volt.

-Hát te hogy kerülsz ide Roxy?-kérdeztem kacagva, közben szétválasztottam őket.

-Jenny hozta be, hogy hogy került ide azt nem tudom, de jött egy leveled-mondta Nime.

Mikor felé fordultam, láttam, hogy időköznem le vették róla a lélegeztető maszkot, és valaki felültette. A haja a vállára omlott, közben kiemelte, hogy mennyire sápadt is az arca.

-Hogy hogy kaptál infúziót?-kérdeztem.

-Nem marad meg bennem a szilárd táplálék-mondta, majd jelezte, hogy üljek le.

Mikor mellé ültem a vállamra hajtotta a fejét, én meg megfogtam a kezét.

-Fél év-súgtam öntudatlanul.

-Ne gondolj rá-mondta.

Megfogta a kezem, majd hallottam, hogy légzése egyenletes szuszogássá alakul.

A döntésem oka

-Holnap ugye te is jössz a keresztségre?-kérdezte Sarlot a gyülekezet lelkésze.

-Ha jól emlékszem Nime is hívott, de nem tudom, hogy fogok átmenni a szomszéd városba-mondtam zavartan.

-Na akkor, majd én átviszlek! Ha Isten is úgy akarja Nime is holnap fog keresztelkedni...

-Na ezt nem mondtad Kicsi-kaptam a lány után, aki éppen akkor ment el mögöttem.

-N...nem kérdezted-mondta a lány mosolyogva.

Kicsit furcsálltam, hogy dadog, mivel soha nem mutatta, hogy zavarban lenne az érintésemtől. Láttam, hogy a lelkész is észre vette, és ezért elmosolyodott.

Miközben haza felé mentünk néztem Nimét, aki végig mosolygott. Ez a mosoly valahogy más volt. Fekete vékony kabátja, mellett az arca sápadtnak tűnt, de a mosolya...Na az tényleg arról árulkodott, hogy már várja a holnapi napot.

-NA aludj jól-köszöntem tőle a kapujukban.

-Te is. Holnap ha minden igaz találkozunk-mondta mosolyogva.

-Miért ne találkoznánk?-kérdeztem.

-Sose tudhatod-mondta.

Mielőtt be ment volna a kapun kaptam egy puszit az arcomra, ami nagyon meglepett, de még is örömmel töltött el. Apa persze nem szólt hozzám, mikor haza értem.

Csak nézet rám, és láttam rajta, hogy nem igazán örül annak, hogy megint a gyülekezetből jövök haza. Köszöntem neki, csakhogy oldjam a feszültséget, ő meg csak biccentett.

Nem értettem. Régebben bármit megtett volna, hogy normális életet éljek. Most, hogy végre, nem balhézom, és nem cigizem furcsa szemmel néz rám, mivel gyülekezetbe járok. Sajnáltam, hogy nem tud kicsit is együtt érezni azokkal, akik gyülekezetbe járnak.

Igaz régen én is ilyen voltam, de megváltoztam. Elmentem letusoltam, majd befeküdtem az ágyamba.

~másnap~

Kicsit izgatottan álltam a gyülekezet ajtajában. Sarlot nemsokára meg is érkezett. Az úton kicsit kérdezgetett, és bár eleinte feszült voltam, még is válaszoltam neki. Kicsit meglepődött, mikor megtudta, hogy milyen voltam mielőtt Nimével találkoztam.

-Kérem ne mondja el senkinek se-kértem, mikor elmondtam a hibáimat.

-Nem fogom. Nime tudja?-csak bólintottam, ő meg folytatta.- Nime tudhatja, hogy milyen az ha valaki félárván nő fel. Ő is fél árva. Ugye tudod, hogy ha nekem nem is mondod el a gondjaidat, ő és az Úr mindig meg fog hallgatni. Igaz nem emberekbe kell fektetni a bizalmat elsősorban. Ezt vétsd az eszedbe!

Elgondolkodtam ezen. Vajon mire akart kilyukadni akkor még nem értetem. A délellőt folyamán volt a keresztségi isten tisztelet. Heten voltak ott, de Nime sehol. Aggódtam érte, de ahogy a keresztelendők a keresztelő medencéhez mentek valahogy megnyugodtam. Lelkem legmélyén éreztem, hogy Nime okkal nincs itt, és miután eszembe jutott a lelkész szavai rá jöttem, hogy az Úr nem akarta, hogy ma ő is megkeresztelkedjen.

~este felé~

-Na te tudod, hogy Nime merre lakik?-kérdezte Sarlot, ahogy befordultunk az utcánkba.

-Persze hiszen szomszédok vagyunk.

-Akkor megvárod, míg becsöngetek hozzájuk? Szeretném tudni, hogy Nime miért nem jött el a saját keresztségére.

Csak bólintottam, közben a mai napon gondolkoztam. Mikor Sarlot leállította a motort, kiszálltam, majd vele együtt mentem Niméék házához. Csengettetünk, de semmi. Vártunk, de nem jött kis senki se.

-Merre lehetnek?

-Én sejtem-mondtam elszorult torokkal.-Valószínűleg a kórházban.

Szó nélkül mentünk végig az utcákon. Én idegesen doboltam a lábammal. Mikor a kórházhoz értünk, gyors léptekkel mentünk be. A recepciós hölgy megmondta, hogy Nime bent van. Ahogy a folyosóra értünk Anabelt, és Nime apukáját láttam meg. A nő férje karjaiban zokogott, és láttam rajta, hogy menten össze esik.

-Jó estét valami baj van?-kérdezte Sarlot, mivel ő nem ismerte Nime szüleit.

-Jobb estét. Sajnos van. Menj be nyugodtan-mondta nekem Nime apukája.

Csak bólintottam, majd beléptem a kórterembe. Nime a kórházi ágyon feküdt. Lábainál Jeny pihent. Láttam, hogy a feje mellett ott a Biblia. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, Nime lassan felém fordította a fejét.

Láttam rajta, hogy nagyon nincs jól, és ezt igazolta az is hogy lélegeztető maszk volt a fején. Szemei felcsillantak ahogy rám nézett. Nem szóltam csak az ágya mellé léptem, és leültem az ágya szélére. Felfordította a kezét, mire óvatosan megfogtam.

-Kicsit furcsa volt-mondtam neki-mikor azt olvastam ki a tekintetéből, hogy a mai napom iránt érdeklődik.-Hát eleinte nagyon furcsálltam az egészet. Nem értetem, hogy miért olyan a keresztség, hogy bele mennek a medencébe, és alámerítik az illetőd, de aztán Sarlot elmondta. Mikor elkezdődött az istentisztelet megakadt a tekinteten egy bácsin a keresztelkedők között. Nagyon szomorú volt az arca, és ugyan akkor komor. Ő volt akit a hét ember közül utoljára kereszteltek meg. Mikor fel jött a víz alól szemeiből könnyek törtek fel, és zokogásba tört ki. Nem tudom, hogy miért, de a későbbiekben egymás mellé kerültünk. Hú mint megtudtam nagyon magányosnak érezte magát eddig, és néha még most is. Nem tudom, hogy jól csináltam-e, de elkértem a lakcímét, hogy levelezhessünk.

Ahogy néztem a szemébe láttam, hogy őrül annak, amiért felvettem a kapcsolatot azzal a bácsival. Sarlot be jött, majd ő is leült a lány mellé az ágyra. Sokáig beszélgettünk. Igaz Nime csak a tekintetével mondott mindent, de szerencsére megértettük, hogy mi szeretne. Késő este volt, mire a lány elaludt. Telefonáltam apának, hogy nem megyek haza, majd csak ültem mellette.

-Szeretnék megkeresztelkedni-mondtam halkan, mire Nime kicsit jobban megszorította a kezem.

Ahogy néztem láttam, hogy álmában a mosolya még nagyobb lett, mint ami eddig jellemezte.

Hogy miért döntöttem úgy hogy szeretnék megkeresztelkedni? Lehet, hogy köze volt a mai keresztségnek, ahhoz, hogy láttam, hogy egy morcos emberből milyen őszinte érzést tudd kiváltani. Az is lehet, hogy mindössze Nime viselkedése volt az ami meggyőzött arról, hogy ezt a döntést hozzam, de meghoztam.

Őszinte érzések

Egész héten a nagyival voltam, és őszintén mondom, hogy nagyon jól éreztem magam. Mamával egész jól kijöttünk. Ő nem szólt hozzám feleslegesen, és én se nyaggattam állandóan. Ő elvolt a kis barátnőivel, én meg a szobámba kézműveskertem. Nem tagadom fiú létemre érdekelnek ezek a dolgok. Egész héten gyöngyöt fűztem, vagy rajzolgattam, esetleg faragtam. Az ágyam alatt, mindent megtaláltam, hiszen a nagyi semmit sem dobott ki ami az enyém volt. Igaz eleinte nehezen ment a farakás, mivel majdnem nyolc évet hagytam ki, de a hét végére teljesen belejöttem.

-Ugye, majd hívsz?-kérdezte nagyi vasárnap reggel.

-Igen, te meg vigyázz magadra-köszöntem el.

Apa csak biccentett neki, majd beült a kocsiba. Nem igazán beszélgettünk egymással, mivel ő folyton a telefonján lógott. Megismerkedett egy nővel aki teljesen elvarázsolta, így még vezetés közben is csak egymáson lógtak. Itt volt az első alkalom, hogy elgondolkozzak azon, hogy keresek egy albérletet. Nem volt bajom azzal, hogy apa végre nyit egy új kapcsolat felé, de a nyálas csevegésekből, már most elegem volt.

Otthon felpakoltam a szobámba, majd csak feküdtem az ágyamon. Bal karom a fejem alatt volt, miközben egy karkötőt néztem, amit a héten csináltam. Nem tudom, miért csodáltam annyira, mivel szinte olyan volt, mint a többi amit csináltam.

Elmélkedésem kutyaugatás zavarta meg, mire rögtön fel pattantam meg. Mikor kinyitottam az ajtót, egy hatalmas Labrador kutya ugrott rám, mire hanyatt vágódtam. Az állat szabályosan rám feküdt, miközben az arcom nyaldosta.

-Hé elég! Hagyd abba ez nem vicces -kacagtam, miközben eltoltam magamról.

-Roxy elég legyen hagyd szegény kölyköt-mondta apám, majd lerángatta a kutyát rólam.-Komolyan mondom csak a baj van veled! Nem csodálom, hogy nem vettek fel rendőrkutyának.

-Ugyan csak eleven. Hogy hogy haza hoztad?-kérdeztem, közben törökülésbe ültem.

A fekete kutya rögtön hozzám szaladt, és megint elkezdte nyalni az arcom.

-Egy hetem van rá, hogy gazdát keressek neki, vagy megy a menhelyre.

-Akkor tartsuk meg!-mondtam gondolkodás nélkül.

-Én ugyan nem fogom gondját viselni...

-Nem is neked kell hanem, majd nekem. Annyit kérek mindössze, hogy a kaját segíts megvenni neki!-mondtam, miközben elkezdtem a hasát vakarni a nősténykutyának.

Apám gondolkodva nézett rám, majd végül kimondta, hogy Roxy maradhat. Nagyon örültem ennek a hírnek, mivel mindig is szerettem volna egy kutyát, csak apának nem mondtam.

Rögtön a kezembe kaptam egy nyakörvet, és egy pórázt, hogy vigyem elsétálni, mert neki éppen a barátnőjével van találkozója. Nem vitáztam vele, inkább zsebre vágtam a mobilom, és a kulcscsomóm, majd elindultam a parkba. Órákon át játszottam a vidám kutyával, és mondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam.

Magam sem tudom, hogy miért, de egy pillanatra nem figyeltem a kutyára, mire ő eltűnt. A nevét kiáltottam, miközben a parkban bóklásztam. Alig tíz perc után játékos kutya ugatásra lettem figyelmes. Követtem a hangot, majd megláttam az ugatás forrását is. Roxy, éppen egy társát hívta volna játékra aki feltűnően ismerős volt.

-Roxy te rosszcsont gyere ide!-szólítottam nevetve.

A kutya oda futott hozzám, és a nyakamba ugrott. Ő még nem okozott volna gondot, de a kutya akit játékra akart hívni, boldog ugrások kíséretében szintén a nyakamba ugrott.

-Jenny gyere vissza!-hallottam meg Nime hangját.

-Szia hát te?-kérdeztem, miközben feltápászkodtam a kutyák alól.

-Éppen Jennyvel sétáltam a parkban. És te nem úgy volt, hogy csak holnapra érsz haza?-kérdezte a lány.

Nime a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon, mire értetlenül néztem rá.

-Mi az?-kérdezte.

-Nem gondol, hogy viccesen nézne ki ha egy száznyolcvan centis lány húzna fel egy kétszáztíz centis fiút?-kérdeztem.

-Hát kicsit fura, de szerintem nincs abban semmi rossz ha segítek a barátomnak-mondta.

Csak néztem a szemébe, mivel a barát szó elég kétértelmű volt ami nem csak nekem esett le. Nime elpirult, majd elfordult zavarában, de a kezét továbbra is felém tartotta. Megfogtam, de nem akartam arra támaszkodni, csak kicsit fogni szerettem volna a kezét.

-Nem ülsz le te is?-kérdeztem végül.

-Felfogok fázni, inkább üljünk le a padra-mondta.

Egyetértettem vele. Kelletlenül, de elengedtem a kezét, majd felálltam. Megfogtam Roxyt a nyakörvénél, majd rácsatoltam a pórázt. Nime a jobb oldalamra ült le a padra. Egészen sokáig beszélgettünk, hogy kinek, hogy telt a hete, bár minden este alaposan kitárgyaltuk a dolgainkat az elmúlt héten.

Nem tudom meddig ültünk ott, de az idő múlására az figyelmeztetett minket, hogy Nime elkezdett vacogni. Minden szó nélkül levettem a mellényemet, -mivel rajtam volt még egy pulcsi- és ráterítettem a hátára. Nime hálásan nézett rám, majd belebújt a vékonyka ruhadarabba.

-Ideje mennünk, még a végén megfázol-mondtam.

Szó nélkül sétáltunk haza. Roxy végig ugrált, így nem volt meglepő, hogy néhány utcányira a házuktól, majdnem fellökte Nimét.

-Bocsi-mondta, miközben segítettem neki megállni a lábán.

-Mással is előfordul. Ő Krisz elengednél?-kérdezte, mert még mindig fogtam a könyökeit.

-Lehetek őszinte?-kérdeztem.

-Csak nyugodtan.

-Nem nagyon akarlak elengedni.

Tekintetében láttam egy pillanatra a bizalmatlanságot, de azután az gyorsan el is tűnt. Csak nézett rám a válla felett, én meg elmerültem a tekintetében.

Hirtelen azon kaptam magam, hogy szorosan átölelem. Nime döbbenten állt, majd éreztem ahogy izmai ellazulnak. Teltek a percek, de még még mindig így álltunk.

-Ennyire fázol?-kérdeztem végül.

-Bocsi-súgta maga elé, közben a mellényem zsebébe dugta a kezét.

Felsóhajtottam, majd elengedtem, a kezét kihúztam a zsebéből, majd mentünk tovább. Keze nagyon hideg volt, és folyamatosan remegett. Reméltem, hogy miattam nem fog megfázni.

-Akkor aludj jól-köszöntem el tőle a kapuban.

-Te is. Jaj a mellényed...

-Hagyd csak, majd hozod holnap a suliba.

-Hát jó. Holnap találkozunk. Jó éjt!

Nime elköszönt, majd egy puszit adott az arcomra. Ledöbbenve álltam még percekig, majd haza mentem. Otthon apa döbbenten nézett rám, majd a homlokára csapott. Itt már gondoltam, hogy baj van. Totálisan elfelejtette, hogy én is otthon vagyok így leszervezett egy randit.

Mivel nem akartam az útban lenni, és kellemetlen helyzetbe hozni felhívtam Nime apukáját, hogy aludhatok e náluk. Persze ő megengedte, így fogtam a másnapi tankönyveimet, meg az alvó ruhám, és beraktam egy táskába. Fogtam Roxyt, és lementem a nappaliba. Apa meglepődött, hogy a kutyát is viszem magammal, de megnyugtattam, hogy csak a nappaliba viszem a kutyát,hogy ott maradjon egész este.

Ennek persze nem örült nagyon, de nem szolt, mikor kimentem. Csengettem a szomszédba, majd mikor Nime apukája kinyitotta szégyenkezve lesütöttem a szemem.

-Nyugi kölyök nem kell semmitől se tartanod, na én mentem az ügyelet nem vár-mondta, majd megborzolta a hajam, és már ott se volt.

-Nagyon nem bírod ki nélkülem?-kérdezte Nime a lépcsőn lefelé jövet.

Éppen csak felé fordultam, mire leugrott az utolsó két lépcsőfokról, és átkarolta a nyakam. Annyira meglepődtem, hogy másodpercekbe telt mire visszanyertem az egyensúlyom.

-Ez most mi volt?-kérdeztem zavarodottam, mire végre elengedett.

-Nem tudom, viszont lassan mennék aludni, úgy, hogy jó lenne ha rendbe tennéd magad.

-Oké.

Alig néhány perc múlva, már Nime szobájában feküdtem a kanapén. Az esti ima után csak feküdtünk, és néztünk egymásra, majd kinyújtottam Nime felé a kezem. Ő megfogta, majd nem sokkal később már mélyen aludt. Hálát adtam az úrnak, hogy azt a délutánt, és estét bearanyozta az a lány akit szeretek.

Meglepetések sora

-Na megjöttünk-mondta apa, majd leállította a kocsi motorját.

Nagyim háza fehéren ásított bele az éjszakába. Már rég volt, hogy itt jártam. Pontosítok tizenegy éves voltam. Nagyon keveset láttam hiszen állandóan költöztünk. Szerencsére ő teljesen kimaradt abból a vad korszakomból ami édesanyám halála után következett.

Kiszálltam a kocsiból, majd vettem egy nagy levegőt a friss hegyi levegőből. Nagyi az ország másik végében lakott a hegyvidékben. Mivel már egy ideje csak az alföldön laktunk apámmal, kicsit furcsa volt vissza térni a tiszta levegőjű hegységbe.

-Anyuka megjöttünk-köszönt be apa, miután kinyitotta az ajtót.

Nagyi nem volt otthon, de hagyott egy üzenetet ami szerint csak későn jön haza. Apa bepakolta a kocsiból a holmijaimat, majd szétnézett a konyhában.

-Semmi értelmes kaja nincs itt?-kérdezte a hűtőben kutatva.

-Miért mi van?

-Csak zöldség. Szegény kölyök egy hétig vegetálni fogsz-vigyorgott, majd becsukta a hűtő ajtaját.

-Én nem bánom-mondtam.

ÉS tényleg így volt. Amióta Nimééknél töltöm szinte minden szabad percem rengeteg vegetáriánus ételt kóstoltam már meg, amit a lány készített. Őszintén nem is tudtam, hogy bírtam a zöldségek nélkül megélni. Leültem a konyha asztal mellé, és elő vettem a telefonom. Felléptem a közösségi oldalra, hátha Nime fenn van, de aztán rá jöttem, hogy péntek este valószínűleg a gyülekezetben van a felolvasáson.

Meglepődtem, mikor két értesítésem és egy üzenetem volt a lánytól. Az üzenetben azt kérdezte, hogy milyen volt az út, az értesítésben, meg két fényképet küldött. Egyiken éppen Jenny ült a hátsó lábain, miközben a mellső mancsait össze illesztette. „JEnny imádkozik” volt a kép címe. Persze lementettem a képet, mivel a német-juhász nagyon aranyos volt, és mert na. A másodikon Nime és én voltam. James kérésére formáltunk szívet a kezünkből. A lány az ölemben ült és v alakot mutatott a két kezével, én meg közvetlenül fölötte két összeillesztett félkört alkottam. Persze ott volt az a bibliai idézet is amit James választott ki.

„És Jonathán még egyszer megesketé Dávidot, iránta való szeretetéből; mert úgy szerette őt, mint saját lelkét” (1 Sámuel 20:17)

Még ha nem is lenne ott az idézet akkor is elmentetem volna, és háttérnek állítom be, mert ez egy ritka pillanat volt mikor Nimével vagyok. Persze válaszoltam a lánynak, majd letettem a telefont az asztalnak.

-Na jó én megyek. Ha anya megjön üzenem neki, hogy én mentem, mert holnap vendégek jönnek hozzám.

-Már megint a barátnőd?-kérdeztem, mire apa csak bólintott.

Elköszönt, majd elindult. Miközben azon gondolkoztam, hogy miért romlott meg a kapcsolata a nagyival elkezdtem vacsorát csinálni, bár tudtam, hogy nem volna szabad főzni.

Éppen készen lett egy jó kis rakott zöldséges tészta, mikor hallottam, hogy nagyi megjött.

-Shara nagyi-rohantam, majd felkaptam a pöttöm asszonyt.

-Hó hó Krisz fiam nyugalom. Örülök neked, de most tegyél le, mert szédülök-kacagott a nagyim.

-Bocsánat. Hiányoztál-mondtam.

-Azt el is hiszem, jó hogy végre rábeszélted apádat, hogy elhozzon. Na hadd nézzelek. Látom a nagyapád génjei vannak benned- kacagott. - Csak nem főztél?

-De bár tudom, hogy nem szabadna.

-Honnan tudod?-kérdezte értetlenül, mire én néztem rá furcsán.

-Hát a Biblia alapján péntek naplementétől, szombat naplementéig nem szabad olyan dolgokat csinálni amiket hétköznap, csak akkor ha nagyon fontos.

-Akkor miért főztél? Hozzáteszem nagyon finom illata van.

-Hát csak neked akartam kicsit kedveskedni.

-Jó, de legközelebb ne legyen ilyen-dorgált nagyi.

-Nem lesz.

-Amúgy mióta ismered az Adventista hitelvek alapjait?

-Kicsit több mint egy hónapja járok egy gyülekezetbe. Még nagyon kevés az ismeretem- mondtam.

-Nem baj. Holnap velem jössz. Ugye nem bánod, ha gyülekezetben leszünk?-kérdezte, mire megráztam a fejem.

Legalább ezzel is még jobban megismerem Nime vallását. Nagyival megvacsoráztunk, majd én fel mentem a szobámba. Hát az semmit nem változott. Igaz kicsit kicsi lett az ágy mivel kinőttem, de nem bántam. Lefeküdtem a földre, majd nem sokkal később el is nyomott az álom.

Másnap nagyi elvitt a gyülekezetbe. Meglepődtem, hogy találkozok ismerőssel mégpedig James személyében. Mint megtudtam Nime bátyja éppen itt szolgált. Nagyon örültem neki. Egész nap ő szolgált. Kicsit meglepődtem, hogy az alap ige amit kivetített az volt amit NIme átküldött nekem. A napvégre viszont sok új ismerőst szereztem, és rengeteg tapasztalatot.

Kandalló melletti beszélgetések

-Még mindig nem értem-mondta Nimének már sokadjára.

Éppen a meleg kandalló előtt ültünk a szőnyegen. A lány kezében ott volt a Biblia, miközben lábait kinyújtva tartotta. Jenny a háta mögött elnyúlva feküdt, miközben a farkát a kezemen nyugtatta. Én érthetetlenül ültem Nime mellett, és miközben igyekeztem megmelegedni feljebb húztam a vállamon a takarót.

-Ennyire nem bonyolult kuncogott a lány.

Arcába lógott egy nedves tincs, ami kicsit gyengébb külsőt sugallt neki. Egész nap esett, de addig nem volt belőle bajunk amíg a gyülekezetben voltunk. Mikor elindultunk haza éppen nem esett, de persze nem kell mondanom, hogy mire az utcába értünk már teljesen átfagytunk. James persze nevetett rajtunk mivel ő még úgy is hamarabb ért vissza, hogy később indult el. Hát igen akit a lelkész haza fuvarozz az megússza ázás nélkül.

-Melyik részt nem értetted?-kérdezte a fiú.

-Azt amiről ma volt szó délután.

-Áh már értem. A kulcsok hatalmára gondolsz? Pedig azaz egyik legegyszerűbb. Saját magát magyarázza. Na jó csusszanj arrább húgi, hogy én is ide férjek a szőnyegre.

James szorosan Nime mellé ült, és közelebb csúszott hozzá. A lány ha nem akartam, hogy a fivére összenyomja, közelebb kellett húzódnia hozzám. Vállaink összeértek, de nem bántam, bár Nime szörnyen zavarba jött.

-Na akkor kezdjük. Húgi megteszed, hogy felolvasod a Máté 18:15-öt?

-P-persze-mondta, majd megköszörülte a torkát.- „ Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között:ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát;”

-NA akkor kezdjük is elmagyarázni, hogy miről van itt szó. Van egy ember. Jelen esetben a Bibliában egy gyülekezeti tag aki megbánt, vagy valami rosszat tett veled. Eddig érted ugye?

-Igen bólintottam.

-Helyes akkor most ugyan ezt képzeld el, hogy mondjuk az osztályban következik be. Mit csinálsz?

Nem válaszoltam, mert tudtam, hogy nem volna helyes a válaszom.

-Elvileg neki mennél igaz?-találta ki a gondolatom James.- Nos a Biblia azt mondja, hogy menj oda ahhoz az illetőhöz, és próbálj meg beszélni a dologról. Ha hallgatnád, és bocsánatot kér, akkor nincs több dolgod vele, mert megbánta a bűneit. Eddig érted?

Csak bólintottam. James Nimére nézett, mire ő folytatta a következő verssel:- „ Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó”

-Na ezt próbáld megmagyarázni te magad.

-Tehát ha nem hallgatott rám az illető vegyek magam mellé embereket, akik tudják, hogy miről van szó. Jól értem?

-Igen. Az ige további szakasza azt mondja, hogy ha még ezek után se tér vissza a helyes útra vidd a gyülekezet elé a gondodat. Ha ott sem bánja meg a tettét, akkor sajnos nem tekinthető már gyülekezeti tagnak. Tehát jön a „kiközösítés”. Ettől kezdve nem lehet a gyülekezet tagjának tekinteni. Na most már érted, hogy mire épül a ma délutáni istentisztelet?-kérdezte James.

-Igen azt hiszem, bár kell majd néhány nap, hogy biztosan felfogjam.

-Azt javaslom vegyél Bibliát a kezedbe. Az majd segít megérteni. Van Bibliád?

-Nekem nincs... De van-mondtam, mert eszembe jutott egy kopott könyv.

-Akkor jó. Na zárjuk egy imával a mai napot, aztán hagyom a kis gerlepárt-mondta James.

Nime oldalba vágta a könyökével, de a fiú csak nevetett. James feltérdelt, majd össze fonta maga előtt az ujjait. A lány intett, hogy kövessem a példáját. Feltérdeltem, és ügyetlenül próbáltam valamit kezdeni a kezemmel. Nime az apró kezeivel összefogta az enyémeket, majd lehunyta a szemét.

-Drága jó Urunk!-kezdte James- Köszönjük neked a mai áldott napot. Köszönjük, hogy megóvtál minket, és köszönjük az esőt is, mellyel a föld növényeit táplálod. Kérlek segíts nekünk a mindennapokban, hogy a te utad szerint tudjunk járni. Segíts Krisznek, hogy ő is megértse a te igazságodat. Legyél velünk, hogy tudjuk vezetni, hiszen te látod mi van a szívében, és hogy milyen utat akar járni. Köszönjük, hogy mindig számíthatunk rád, és nem csak akkor ha baj van. Vigyázd álmainkat. Köszönjük, hogy velünk vagy,. Jézus nevében Ámen.

-Ámen-mondta Nime is.

Kicsit halkan inkább magamnak, de én is mondtam.

Nime vissza ült a szőnyegre, James meg fel állt, és elköszönt. A lány csak nézte a pattogó lángokat, a kandallóban. Láttam rajta, hogy nagyon ki van merülve, így inkább szó nélkül mellé ültem. Elnéztem ahogy időközben megszáradt haját összefonja, majd jobboldalra húzza. A tűz fényében megint megláttam azt a csúnya sebhelyet a nyakán. Elfogott az undor az emberiség felé. Hogy képes ilyesmire bárki is?

-Szerinted mi az igazi szeretet?-kérdezte Nime váratlanul.

-Őszintén nem tudom. Lehet szeretett egy állattól jövő, vagy egy kisgyerektől. Igazából eddig úgy hittem, hogy aki eléri a tizenkét éves kort attól kezdve nem tud szeretni, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Szerinted? Mi a szeretet?

-Feláldozni magunkat egy egész emberiségért, és feltételnékül mindenki felé bizalommal fordulni. Jézus is ezt tette-mondta halkan.

Erre nem tudtam mit felelni. Annyira őszintén tudott beszélni a hitéről, hogy az szinte némává tett. Felém fordult, és nem szólt semmit csak várta, hogy mondjak valamit.

-Hogy tudsz ennyire szeretettel fordulni mindenki felé?-kérdeztem végül.

-Minden nap kérem az urat, hogy vezesse a tetteimet. Amúgy nem gondolom, hogy mindenkit feltétel nélkül tudok szeretni, mert aki a közelemben él azt jobban szeretem azoknál akik távolabb élnek tőlem-mondta.

-Szerintem meg mindenkit egyformán tudsz szeretni, pedig téged sokan kiközösítenek, és bántanak.

Nime szája széle fájdalmasan megrándult, de nem szólt semmit, és viszonylag gyorsan újra a megszokott mosoly volt az arcán.

-Te csak annyit szeretnél ha valaki figyelne rád igaz?-kérdeztem.

Nime elfordult és nem válaszolt, legalábbis nem azonnal.

-Nem szeretnék mást, csak, hogy legalább a közelemben béke legyen-mondta végül.

-De ez egy olyan álom amit nem lehet egyedül sokáig bírni-mondtam.

-Az Úr velem van-mondta mosolyogva.

-Tudod, hogy nem erre gondoltam. Nime látom rajtad, hogy mennyire más vagy ha a gyülekezetben vagy és más ha a suliba. Mikor a házban vagy egyiket se nagyon találom meg benned. Mindhárom helyen mosolyogsz, de mind más. A suliban azt mutatod, hogy senkire nem tudsz haragudni, a gyüliben az őszinte mosolyt, mely azt mutatja, hogy jó helyen vagy, de itt-mutatottam körbe- Itt kicsit fájdalmasnak találom a mosolyod, még ha őszinte is. Láttam, hogy mennyire háttérbe szorítod magad, csak, hogy a családodnak jobb legyen. Miért csinálod ezt? Teljesen egyedül vagy-mondtam.

-Ne vagyok egyedül...

-Nime! Nem ismerem a Bibliát, de annyit tudok, hogy Isten az embert társaslénynek teremtette meg. Igaz ő velünk van, de kell egy földi társ is az embernek. Látom rajtad, hogy kicsit kezdesz belefáradni. Tudom mindennap küzdesz, hogy életben maradj. Hiába van veled az Isten ha úgy érzed, hogy senkiért nincs küzdeni akkor idők kérdése, és feladod.

Tekintetéből nem bírtam kiolvasni, hogy mire gondol, de szerencsére kimondta a gondolatait.

-Köszönöm, hogy aggódsz értem, de én kicsit máshogy látom az én küzdelmem mint te-mondta.

Vagy nem akarta megérteni, hogy mire gondolok vagy tényleg nem értette meg.

-Kicsi lány. Ha egyszer nem fog segíteni a gyógyszer, mit teszel?-kérdeztem bár nem tudom miért.

-Imádkozom ahogy mindig is tettem.

-Oké rendben, és volna valami amit megtennél halálod előtt?-kérdeztem.

Nime nem tudott válaszolni. Láttam rajta, hogy a szíve mélyén, még ha csak egy álma is de van.

-Mi az álmod Nime? Mi az amit szeretnél megtapasztalni, mielőtt ez bekövetkezne?-kérdeztem.

-Szeretnék megkeresztelkedni-mondta.

-Azon kívül?

-Nem tudok mást... Azaz, hogy szeretnék a menyben lenni-mondta.

Láttam rajta, hogy őszintén nincs más vágya. Bennem azonban felötlött az előző kérdésem. Mit szeretnék? Ahogy végig gondoltam az ő helyzetét megborzongtam. Bármikor eljöhetett száméra az a pillanat, hogy meghall. Ahogy a szemébe néztem rá jöttem, hogy bármit megtették, hogy őt boldognak lássam. Boldognak, és egészségesnek.

-Van még valami amit szeretnél?-kérdeztem.

Ő csak megrázta a fejét.

-Szerintem meg van-mondtam, majd közelebb hajoltam hozzá.

Egy hétköznapi ember biztos hátra hőkölt volna, hiszen a személyes zónán belülre kerültem ezzel a mozdulatommal. Ő azonban bizalommal nézett a szemembe, és még csak meg se remegett a félelemtől, vagy a kellemetlen érzéstől. Óvatosan a kezembe fogtam az arcát, majd adtam egy csókot az arcára, és a homlokára.

Mikor elhúzódtam tőle észre vettem, hogy lehunyta a szemeit, közben mosolya nyugodtabb lett. Most nagyon hasonlított arra a lányra akit álmában láttam. Őszinte érzelem volt rajta.

Nem szóltam, csak magamhoz húztam, hogy érezze vele vagyok. Bizonytalanul, de végül átkarolta a vállaimat.

-Köszönöm Nime, hogy megtanítasz szeretni-mondtam.