A kórházban

Egész héten mérgesen, és csalódottan jártam iskolába. Nime hétfőn nem jött, és a jókedvem azonnal elszállt. A hangulatom egyre pocsékabb lett mivel a lány még szerdán se jött suliba. Kezdtem aggódni miatta. Csütörtökön mikor becsöngettem hozzájuk, senki se nyitott ajtót. Pénteken unottan mentem be az a kézműves órára. Nem is figyeltem, hogy mit mond a tanár csak úgy hajtogattam valamit. Mikor egy rózsa lett a munkám, úgy döntettem, hogy teszek még egy próbát azzal, hogy átmegyek Niméjékhez. Éppen elkaptam még az apukáját, aki egy percig csak gondolkozott, majd mondta, hogy száljak be a kocsiba.

Nem szóltam egész úton semmit, csak figyeltem, hogy merre hajt. A gyomrom idegesen rándult össze mikor a megyei kórház előtt álltunk meg.

-Gyere-mondta fáradtan.

Nem szóltam még mindig semmit, csak követtem. Legalább a harmadik emeltre mentünk fel. Ott is a kórtermek legutolsójához mentünk.

-Szia Anabel - köszönt a folyosón álló nőnek, aki a szobába nézett befelé.

-Szia drágám. Biztos te vagy Krisz. Nime már mesélt rólad-köszönt a nő, és küldött felém egy erőltetett mosolyt.

-Jó napot.

-Hogy van?-kérdezte Nime apukája.

-Most éppen jól. Végre megmarad benne a szilárd étel, de nagyon ki van merülve- válaszolta a nő, miközben a férfihez bújt.

-Szerinted mennyire örülne egy barátnak?-kérdezte rám nézve.

-Biztos örülne neki. Ha szeretnél be mehetsz hozzá-mondta Anabel fáradtan.

Beengedett a szobába, én meg ledöbbenve néztem Nimére. A lány Jenni füle tövét vakargatta, de látszott rajta, hogy nagyon le van gyengülve.

-Szia-köszönt mosolyogva mikor észre vett.

-Szia. Hát veled meg mi történt?-kérdeztem, közben közelebb léptem hozzá.

-Áhh semmi csak a szívem megtréfált hétfőn reggel.

Leültem az ágya melletti székre, és csak néztem rá.

-Láttalak már jobb bőrben is-mondtam.

-Azt nem csodálom. Na és mi újság a suliba?

Nem nagyon tudtam válaszolni, mivel a mosolya lekötött. Borzalmas állapotban volt, de ő csak mosolygott. Karján tűszúrások nyomai voltak belilulva. Amúgy is fehér bőre, most még sápadtabb volt, ráadásul látszott rajta, hogy egész héten az életéjért küzdött. Igazából akkor fogtam fel, hogy neki minden nap meg kell küzdenie az életben maradásért. A saját börtönébe volt bezárva ami miatt nem tudott rendesen élni.

Látszott rajta, hogy bár mennyire is szenved, még is őszintén tud mosolyogni. Annyira szégyelltem magam. Ő annak örül, hogy betegen még életben van, én meg azon voltam, hogy az egészséges éltem eldobjam magamtól. Az én gondom semmi volt az övéhez képest, és én mégis csak magammal törődtem.

-Baj van?-kérdezte, mert kiszúrta megváltozott, hangulatom.

-Csak most jövök rá, hogy mekkora hülye voltam az elmúlt hét évben. Minden erőmmel azon voltam, hogy a dohányzással, és a piával tönkre tegyem magam, és mivel ez nem jött be maradtam a verekedésnél. Mond én nagyon bolond vagyok?-kérdeztem, miközben a kezembe temettem az arcom.

-Tudod, miért nem vagy bolond?... Azért, mert időben rá jöttél erre-mondta, majd erőtlenül felém nyújtotta a kezét.

Közelebb húztam az ágyhoz a széket, majd megfogtam a kezét. Keze jéghideg volt, és ujjain a bőr a csontjára tapadt. Valahogy félelem töltőt el ha arra gondoltam, hogy mennyire gyenge, és erőtlen abban a pillanatban, még is ő támogatott érzelmileg, és nem én őt.

-Szereted a virágokat?-kérdeztem váratlanul.

-Igen. a kedvencem a rózsa-mondta még szélesebb mosollyal.

.Na akkor.

Elengedtem a kezét, majd a táskámba nyúltam, és kivettem belőle a virágot amit hajtogattam. Nime meglepődött, mikor a kezébe adtam, de látszott rajta, hogy örül neki.

-Köszönöm-mondta.

-Nincs mit. Igazából nem is ez volt az órai feladat, de, hogy i volt pontosan azt ne is kérdezd, mert nem tudom megmondani-mondtam.

Nime kuncogni kezdett, mire én is elmosolyodtam. Még sokáig beszélgettünk. Nem tudom már meddig maradtam volna ott, de az biztos, hogyha apa nem hív fel akkor az egész éjszakát ott töltöm mellette.

Így is megvártam, hogy elaludjon, és csak akkor mentem ki mikor apám megjelent mellettem.

Gondolom Nime apukája mondta el neki, hogy pontosan hol vagyok.

-Gyere Krisz. Holnap, majd elhozlak jó?-kérdezte.

-Hát jó.

Óvatosan kihúztam a kezem Nime gyengéd szorításából, majd fel álltam. Megvakartam Jenny füle közét, majd még néztem a lányt egy kicsit.

Nem tudom mi vett rá, de fölé hajoltam, és óvatosan homlokon csókoltam, és csak utána követtem apámat haza.