Őszinte érzések

Egész héten a nagyival voltam, és őszintén mondom, hogy nagyon jól éreztem magam. Mamával egész jól kijöttünk. Ő nem szólt hozzám feleslegesen, és én se nyaggattam állandóan. Ő elvolt a kis barátnőivel, én meg a szobámba kézműveskertem. Nem tagadom fiú létemre érdekelnek ezek a dolgok. Egész héten gyöngyöt fűztem, vagy rajzolgattam, esetleg faragtam. Az ágyam alatt, mindent megtaláltam, hiszen a nagyi semmit sem dobott ki ami az enyém volt. Igaz eleinte nehezen ment a farakás, mivel majdnem nyolc évet hagytam ki, de a hét végére teljesen belejöttem.

-Ugye, majd hívsz?-kérdezte nagyi vasárnap reggel.

-Igen, te meg vigyázz magadra-köszöntem el.

Apa csak biccentett neki, majd beült a kocsiba. Nem igazán beszélgettünk egymással, mivel ő folyton a telefonján lógott. Megismerkedett egy nővel aki teljesen elvarázsolta, így még vezetés közben is csak egymáson lógtak. Itt volt az első alkalom, hogy elgondolkozzak azon, hogy keresek egy albérletet. Nem volt bajom azzal, hogy apa végre nyit egy új kapcsolat felé, de a nyálas csevegésekből, már most elegem volt.

Otthon felpakoltam a szobámba, majd csak feküdtem az ágyamon. Bal karom a fejem alatt volt, miközben egy karkötőt néztem, amit a héten csináltam. Nem tudom, miért csodáltam annyira, mivel szinte olyan volt, mint a többi amit csináltam.

Elmélkedésem kutyaugatás zavarta meg, mire rögtön fel pattantam meg. Mikor kinyitottam az ajtót, egy hatalmas Labrador kutya ugrott rám, mire hanyatt vágódtam. Az állat szabályosan rám feküdt, miközben az arcom nyaldosta.

-Hé elég! Hagyd abba ez nem vicces -kacagtam, miközben eltoltam magamról.

-Roxy elég legyen hagyd szegény kölyköt-mondta apám, majd lerángatta a kutyát rólam.-Komolyan mondom csak a baj van veled! Nem csodálom, hogy nem vettek fel rendőrkutyának.

-Ugyan csak eleven. Hogy hogy haza hoztad?-kérdeztem, közben törökülésbe ültem.

A fekete kutya rögtön hozzám szaladt, és megint elkezdte nyalni az arcom.

-Egy hetem van rá, hogy gazdát keressek neki, vagy megy a menhelyre.

-Akkor tartsuk meg!-mondtam gondolkodás nélkül.

-Én ugyan nem fogom gondját viselni...

-Nem is neked kell hanem, majd nekem. Annyit kérek mindössze, hogy a kaját segíts megvenni neki!-mondtam, miközben elkezdtem a hasát vakarni a nősténykutyának.

Apám gondolkodva nézett rám, majd végül kimondta, hogy Roxy maradhat. Nagyon örültem ennek a hírnek, mivel mindig is szerettem volna egy kutyát, csak apának nem mondtam.

Rögtön a kezembe kaptam egy nyakörvet, és egy pórázt, hogy vigyem elsétálni, mert neki éppen a barátnőjével van találkozója. Nem vitáztam vele, inkább zsebre vágtam a mobilom, és a kulcscsomóm, majd elindultam a parkba. Órákon át játszottam a vidám kutyával, és mondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam.

Magam sem tudom, hogy miért, de egy pillanatra nem figyeltem a kutyára, mire ő eltűnt. A nevét kiáltottam, miközben a parkban bóklásztam. Alig tíz perc után játékos kutya ugatásra lettem figyelmes. Követtem a hangot, majd megláttam az ugatás forrását is. Roxy, éppen egy társát hívta volna játékra aki feltűnően ismerős volt.

-Roxy te rosszcsont gyere ide!-szólítottam nevetve.

A kutya oda futott hozzám, és a nyakamba ugrott. Ő még nem okozott volna gondot, de a kutya akit játékra akart hívni, boldog ugrások kíséretében szintén a nyakamba ugrott.

-Jenny gyere vissza!-hallottam meg Nime hangját.

-Szia hát te?-kérdeztem, miközben feltápászkodtam a kutyák alól.

-Éppen Jennyvel sétáltam a parkban. És te nem úgy volt, hogy csak holnapra érsz haza?-kérdezte a lány.

Nime a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon, mire értetlenül néztem rá.

-Mi az?-kérdezte.

-Nem gondol, hogy viccesen nézne ki ha egy száznyolcvan centis lány húzna fel egy kétszáztíz centis fiút?-kérdeztem.

-Hát kicsit fura, de szerintem nincs abban semmi rossz ha segítek a barátomnak-mondta.

Csak néztem a szemébe, mivel a barát szó elég kétértelmű volt ami nem csak nekem esett le. Nime elpirult, majd elfordult zavarában, de a kezét továbbra is felém tartotta. Megfogtam, de nem akartam arra támaszkodni, csak kicsit fogni szerettem volna a kezét.

-Nem ülsz le te is?-kérdeztem végül.

-Felfogok fázni, inkább üljünk le a padra-mondta.

Egyetértettem vele. Kelletlenül, de elengedtem a kezét, majd felálltam. Megfogtam Roxyt a nyakörvénél, majd rácsatoltam a pórázt. Nime a jobb oldalamra ült le a padra. Egészen sokáig beszélgettünk, hogy kinek, hogy telt a hete, bár minden este alaposan kitárgyaltuk a dolgainkat az elmúlt héten.

Nem tudom meddig ültünk ott, de az idő múlására az figyelmeztetett minket, hogy Nime elkezdett vacogni. Minden szó nélkül levettem a mellényemet, -mivel rajtam volt még egy pulcsi- és ráterítettem a hátára. Nime hálásan nézett rám, majd belebújt a vékonyka ruhadarabba.

-Ideje mennünk, még a végén megfázol-mondtam.

Szó nélkül sétáltunk haza. Roxy végig ugrált, így nem volt meglepő, hogy néhány utcányira a házuktól, majdnem fellökte Nimét.

-Bocsi-mondta, miközben segítettem neki megállni a lábán.

-Mással is előfordul. Ő Krisz elengednél?-kérdezte, mert még mindig fogtam a könyökeit.

-Lehetek őszinte?-kérdeztem.

-Csak nyugodtan.

-Nem nagyon akarlak elengedni.

Tekintetében láttam egy pillanatra a bizalmatlanságot, de azután az gyorsan el is tűnt. Csak nézett rám a válla felett, én meg elmerültem a tekintetében.

Hirtelen azon kaptam magam, hogy szorosan átölelem. Nime döbbenten állt, majd éreztem ahogy izmai ellazulnak. Teltek a percek, de még még mindig így álltunk.

-Ennyire fázol?-kérdeztem végül.

-Bocsi-súgta maga elé, közben a mellényem zsebébe dugta a kezét.

Felsóhajtottam, majd elengedtem, a kezét kihúztam a zsebéből, majd mentünk tovább. Keze nagyon hideg volt, és folyamatosan remegett. Reméltem, hogy miattam nem fog megfázni.

-Akkor aludj jól-köszöntem el tőle a kapuban.

-Te is. Jaj a mellényed...

-Hagyd csak, majd hozod holnap a suliba.

-Hát jó. Holnap találkozunk. Jó éjt!

Nime elköszönt, majd egy puszit adott az arcomra. Ledöbbenve álltam még percekig, majd haza mentem. Otthon apa döbbenten nézett rám, majd a homlokára csapott. Itt már gondoltam, hogy baj van. Totálisan elfelejtette, hogy én is otthon vagyok így leszervezett egy randit.

Mivel nem akartam az útban lenni, és kellemetlen helyzetbe hozni felhívtam Nime apukáját, hogy aludhatok e náluk. Persze ő megengedte, így fogtam a másnapi tankönyveimet, meg az alvó ruhám, és beraktam egy táskába. Fogtam Roxyt, és lementem a nappaliba. Apa meglepődött, hogy a kutyát is viszem magammal, de megnyugtattam, hogy csak a nappaliba viszem a kutyát,hogy ott maradjon egész este.

Ennek persze nem örült nagyon, de nem szolt, mikor kimentem. Csengettem a szomszédba, majd mikor Nime apukája kinyitotta szégyenkezve lesütöttem a szemem.

-Nyugi kölyök nem kell semmitől se tartanod, na én mentem az ügyelet nem vár-mondta, majd megborzolta a hajam, és már ott se volt.

-Nagyon nem bírod ki nélkülem?-kérdezte Nime a lépcsőn lefelé jövet.

Éppen csak felé fordultam, mire leugrott az utolsó két lépcsőfokról, és átkarolta a nyakam. Annyira meglepődtem, hogy másodpercekbe telt mire visszanyertem az egyensúlyom.

-Ez most mi volt?-kérdeztem zavarodottam, mire végre elengedett.

-Nem tudom, viszont lassan mennék aludni, úgy, hogy jó lenne ha rendbe tennéd magad.

-Oké.

Alig néhány perc múlva, már Nime szobájában feküdtem a kanapén. Az esti ima után csak feküdtünk, és néztünk egymásra, majd kinyújtottam Nime felé a kezem. Ő megfogta, majd nem sokkal később már mélyen aludt. Hálát adtam az úrnak, hogy azt a délutánt, és estét bearanyozta az a lány akit szeretek.