Meglepetés

Hétfőre a zúzódásaim elkezdtek kékes-feketés árnyalatot venni. Máskor már biztos meghaltam volna a fájdalomtól, de most inkább lementem a pincébe, és előhoztam a régi biciklit onnan. Egy ronggyal átőröltem majd fogtam a táskám és elindultam a suliba.

Szerencsére kevés bicikli volt a tárolóban, így volt helyem ahova letettem. Az osztályba belépve mindenki meglepődött mikor köszöntem, de ez van. Leültem a helyemre, majd zenét kezdtem hallgatni. Az este kicsit más stílusú zenéket töltöttem a telefonomra, így még számomra ismeretlen szövegre figyelve észre se vettem, hogy Nime mikor jött be. A lényeg, hogy ott ült mellettem, és csak mosolygott.

-Szia- köszönt vidáman.

-Szia.

Magam se tudom miért, de adtam egy puszit az arcára, ami még öt is meglepte.

-Ezt most... Miért is kaptam?-kérdezte halkan.

-Nem tudom jó kedvem van. Nézd mit találtam tegnap a neten- mondtam, majd felé nyújtottam a fülhallgatómat.

-Ez ismerős-mondta a lány.

Persze mikor meghallotta a szöveget, már nem volt ismerős neki. Nem csodálom hiszen pop zene volt. Miközben a zenét hallgattuk feltűnt egy nagyon csúnya lila folt a bal karján. Szinte biztos voltam benne, hogy szombaton, mikor haza mentem még nem volt a karján.

Nem volt időm megkérdezni, mert a tanár bejött órára. Láttam Nimén, hogy nincs beszélgetős kedvében, mivel nagyon koncentrált a matek anyagra.

Mire felfogtam, hogy mennyire gyorsan telik az idő már az iskola előtt támaszkodtam a biciklimre. Nime meglepődött, mikor kilépett, de nem szólt semmit, mikor csatlakoztam hozzá.

Októberhez képest nagyon tiszta volt az idő, és nagyon meleg volt. Nem nagyon tűnt volna fel, hogy milyen az idő, ha Nime nem húzódott volna az árnyékba.

-Jól vagy?-kérdeztem végül.

-Igen csak kicsit melegem van.

-Ahogy elnézem szédülsz is egy kicsit. Jobb lenne ha leülnél.

-Akkor soha nem érünk haza-kuncogott.

-Még jó, hogy van csomagtartója a biciklimnek.

-Nem igazán értelek -mondta Nime, mire csak intettem a fejemmel.

Mivel nem tudta mire gondolok letámasztottam a kerékpárom, majd megkerültem, és a keze után nyúltam. Nem érdekelt, hogy mit gondol, de fogtam és felültettem hátra, majd magam is felültem.

-Kapaszkodj kicsi lány!-mondtam, majd lassan elkezdtem tekerni.

Nime persze átkarolt, hogy ne essen le. Nem hajtottam gyorsan, mert féltem, hogy ha gyorsan hajtok ő rosszul lesz. Sajnos még így is nagyon korán haza értünk. Már azt hittem, hogy a lány elaludt, mert percekig nem mozdult, de végül lassan leszállt.

-Köszi-mondta szemlesütve.

-Így gyorsabban haza értél nem?

Megborzoltam a haját, majd magam is leszálltam a bicikliről.

-Holnap találkozunk-mondtam.

-Igen. Szép délutánt...-láttam, hogy mondani akart valamit, de nem tette meg.

Elköszöntem tőle, és miután bement a házba én is haza mentem. Egész délután az ablakban ültem, és tanultam. Időnként átnéztem a szomszédba. Ilyenkor néha megláttam Nimét aki gyorsan intett, majd szinte elfutott az ablakból. Este mikor apa haza ért, szinte lerohantam az emeltről, hogy üdvözöljem. Na igen teljesen olyan voltam mint egy tizenegy éves.

-Hé Krisz! Még a végén felborítasz. Amúgy te hoztad elő a biciklit?

-Aham ma azzal mentem suliba, délután meg haza fuvaroztam Nimét rajta. Baj?

Apa nem válaszolt, csak megveregette a vállam, majd bement a konyhába. Nagyon meglepődött, mikor meglátta a vacsorát az asztalon amit neki készítettem.

-Az elmúlt egy hónapban nagyon sokat változtál. Szombat óta meg mintha teljesen kicseréltek volna- mondta vacsora után.

-Csak rá jöttem, hogy mi a fontos... Vársz valakit?-kérdeztem, mert csengettek.

-Én azt hittem, hogy te vársz valakit.

-Ha nem Nime az akkor senkit se-mondtam, majd az ajtóhoz mentem.- Óh helló segíthetek?-kérdeztem a fiútól aki az ajtóban állt.

-Igen. Nem ez a harminckettes ház?-kérdezte.

-Nem az eggyel arrább van várj, mindjárt átkísérlek.

-Köszi, de talán eltalálok odáig-mondta, majd elindult a rossz irányba.

-Azt látom.

Utána mentem, és mielőtt becsengethetett volna megfogtam a karját, és bőröndöstül magam után húztam. Becsengettem, majd míg vártunk arra hogy valaki ajtót nyisson jobban szemügyre vettem. Velem egy magas fiú volt, sötétbarna hajjal. Láttam rajta, hogy nagyon fáradt, de a szája szélén játszó mosoly valahogy nagyon is ismerős volt.

Nime nyitott ajtót. Láttam rajta, hogy nagyon meglepőd. Szemei kikerekedtek. Váratlanul a fiú nyakába ugrott, és nem sokon múlt, hogy hátra ne essenek.

-Bátyó!-kiáltotta boldogan.