Feltörő múlt

Másnap korán keltem. Magam sem tudtam miért, hiszen hétvégén mindig sokáig aludtam. Ahogy lerohantam a konyhába majdnem felborítottam az apámat, aki csak értetlenkedve nézett rám.

- Te ilyen korán a konyhában? TE vagy beteg vagy, szerelmes.

Kicsit elgondolkoztam azon amit mondott. Szerelmes? Én? Kizárt. Arról nem tehetek, hogy Nime olyan kedves velem. Megvontam a vállam, majd csináltam magamnak egy szendvicset. Nyolcig vártam, majd miután nagyon unatkoztam, fogtam a cuccaim, és átmentem a szomszédba.

Nime nyitott ajtót. Egyszerű farmert, és egy kék kockás inget viselt. A szokásos mosoly ott volt az arcán, ami megint megdobogtatta a szívem. Lehet, hogy apámnak igaza van?-merült fel bennem.

-Legközelebb jöhetsz korábban is-kacagott a lány, miközben bementünk a konyhába.

Jenny boldogan üdvözölt. Míg én kipakoltam a tankönyveim Nime főzött egy teát, és közben kitett egy tálba nápolyit, majd leült velem szembe.

- Van a hűtőben hideg tea ha szomjas vagy , majd szólsz-mondta.

-Oké. Na mivel kezdjük?

- Nekem a magyar már kész van. Tehát én matekozok, te azt választod amelyiket szeretnéd- mondta.

Török ülésben felült a székre, majd maga elé vette a számtan felszerelését. Viszonylag gyorsan megcsináltam a magyar fogalmazásom, majd én is neki kezdtem a mateknak. Hamar végeztem azzal is. Nime csak egyszer állt fel, hogy a hűtőből kivegye a teát, de amúgy a hangját sem lehetett hallani.

-Na én kész is vagyok-mondtam, mikor a tőrit is befejeztem.

- Bocsi  kicsit unalmas társaság vagyok.

-Ezt most miért mondod?

-Nem nagyon haladok a matekkal - válaszolta.

Ezen csak halkan nevettem.

-Segítsek?-kérdeztem.

-Meg köszönném.

Fogtam a székem, majd átültem mellé. Amiben tudtam segítetem neki. Volt ahol csak a hibákat kellett kijavítanom, de akadt olyan rész ahol nagyon sokáig magyaráztam neki.

-Na már csak itt van egy gond. Megtalálod a hibádat?-kérdeztem.

A problémás feladatra mutattam, de nem a hibára. Nime kicsit fészkelődött a székén közben kereste a hibáját. Ujjával többször átsiklott azon a részen, ami nem volt jó, de nem vette észre.

-Na akkor most állj meg-fogtam meg a kezét, mikor már sokadjára futott át a hibán.

Nime nézte az ujja alatt lévő számot, majd a padra döntötte a fejét.

-Hogy nem vettem észre, hogy az nem három hanem kettő-mondta a karjába.

-Nem tudom, de végre észre vetted-kuncogtam.

Nime kihúzta magát, majd rám nézett. Csak akkor tudatosult bennem, hogy még mindig fogom a kezét. Zavartan vettem el a kezem, ő meg kiradírozta a hibáját, és átírta a jóra. Általában a lányok szoktak ilyenkor zavarba jönni nem a fiúk, de ebben a helyzetben pont fordítva volt.

Ezután Nime is gyorsan befejezte a tőrijét, majd elkezdte az ebédet csinálni.

-Segíthetek?-kérdeztem mert zavart, hogy ő ott serénykedik, én meg csak ülök mögötte.

-Hát nem is tudom. Megfőznéd a tésztát?-kérdezte mosolyogva.

Bólintottam, majd fel raktam a vizet forrni.Szemem sarkából néztem ahogy a lány megpucolja a zöldségeket, majd megmossa őket, és feldarabolja őket. Olyan gyorsan dolgozott, hogy meglepődtem rajta.

-Gyakran főzöl?-kérdeztem.

-Szombat kivételével, szinte minden nap. Apa szívsebész, Ani meg ápoló nő, így sokat vagyok egyedül itthon. Még anyukám kezdett el tanítani főzni-mondta a lány.

-Ani és anyukád nem egy és ugyan az?-kérdeztem.

-Nem. ANi a nevelő anyukám. Anya hét éve meghalt egy autó balesetben. A baleset okozója életben maradt, de anya, és egy másik nő meghaltak-mondta a lány.

-Sajnálom…

Furcsa volt látni, hogy a lány ennyire nyugodtan beszél édesanyja haláláról. Nekem rögtön eszembe jutott anyum, és miután leöntöttem a vizet a tésztáról csak csendben leültem, az asztal mellé.

Nime gyorsan egy tepsibe tette a zöldségekkel összekevert tésztát, majd betette azt a sütőbe.

-Baj van?-kérdezte ,mellém lépve.

-Csak eszembe jutott a múlt-mondtam.

Nime a vállamra tette a kezét, majd csak nézett rám.

-Tudod, az én anyukám is autó balesetben halt meg. Egy gyors hajtó az ő és egy másik személy kocsijába is belehajtott. A balesett okozója túlélte…

-Mikor történt ez?

-Pont hét éve-válaszoltam.

- Valószínűleg egyszerre lettünk fél árvák-mondta a lány.

Felnéztem rá. Tekintete komoly volt, de láttam rajta, hogy akár most is képes lenne mosolyogni.

-Hogy van ennyi erőd? Mindig mosolyogsz, és szinte soha nem lehet téged szomorúnak látni-fakadtam ki.

-Ha az Úr velem kicsoda ellenem?-kérdezett vissza.

Csak néztem rá, ő meg elmosolyodott.

-Bárcsak nekem is annyi erőm lenne mint neked. Akkor biztos nem ott lennék ahol most-fordultam el tőle.

Nime a hátam mögé lépett, majd hátulról átkarolta a vállaim, majd az állát a bal vállamra tette. Nagyon meglepődtem ezen, majd éreztem, hogy egy könnycsepp lefolyik az arcomon.

-Ha sírni szeretnél sírj nyugodtan-súgta.

Nem tudom miért, de megfordultam, majd átkaroltam, és a vállára hajtottam a fejem. Az évek óta felgyülemlett feszültség zokogás formájában tört elő belőlem. Nime nem szólt csak a hátam simogatta, miközben én eláztattam a vállán az ingét.