A döntésem oka

-Holnap ugye te is jössz a keresztségre?-kérdezte Sarlot a gyülekezet lelkésze.

-Ha jól emlékszem Nime is hívott, de nem tudom, hogy fogok átmenni a szomszéd városba-mondtam zavartan.

-Na akkor, majd én átviszlek! Ha Isten is úgy akarja Nime is holnap fog keresztelkedni...

-Na ezt nem mondtad Kicsi-kaptam a lány után, aki éppen akkor ment el mögöttem.

-N...nem kérdezted-mondta a lány mosolyogva.

Kicsit furcsálltam, hogy dadog, mivel soha nem mutatta, hogy zavarban lenne az érintésemtől. Láttam, hogy a lelkész is észre vette, és ezért elmosolyodott.

Miközben haza felé mentünk néztem Nimét, aki végig mosolygott. Ez a mosoly valahogy más volt. Fekete vékony kabátja, mellett az arca sápadtnak tűnt, de a mosolya...Na az tényleg arról árulkodott, hogy már várja a holnapi napot.

-NA aludj jól-köszöntem tőle a kapujukban.

-Te is. Holnap ha minden igaz találkozunk-mondta mosolyogva.

-Miért ne találkoznánk?-kérdeztem.

-Sose tudhatod-mondta.

Mielőtt be ment volna a kapun kaptam egy puszit az arcomra, ami nagyon meglepett, de még is örömmel töltött el. Apa persze nem szólt hozzám, mikor haza értem.

Csak nézet rám, és láttam rajta, hogy nem igazán örül annak, hogy megint a gyülekezetből jövök haza. Köszöntem neki, csakhogy oldjam a feszültséget, ő meg csak biccentett.

Nem értettem. Régebben bármit megtett volna, hogy normális életet éljek. Most, hogy végre, nem balhézom, és nem cigizem furcsa szemmel néz rám, mivel gyülekezetbe járok. Sajnáltam, hogy nem tud kicsit is együtt érezni azokkal, akik gyülekezetbe járnak.

Igaz régen én is ilyen voltam, de megváltoztam. Elmentem letusoltam, majd befeküdtem az ágyamba.

~másnap~

Kicsit izgatottan álltam a gyülekezet ajtajában. Sarlot nemsokára meg is érkezett. Az úton kicsit kérdezgetett, és bár eleinte feszült voltam, még is válaszoltam neki. Kicsit meglepődött, mikor megtudta, hogy milyen voltam mielőtt Nimével találkoztam.

-Kérem ne mondja el senkinek se-kértem, mikor elmondtam a hibáimat.

-Nem fogom. Nime tudja?-csak bólintottam, ő meg folytatta.- Nime tudhatja, hogy milyen az ha valaki félárván nő fel. Ő is fél árva. Ugye tudod, hogy ha nekem nem is mondod el a gondjaidat, ő és az Úr mindig meg fog hallgatni. Igaz nem emberekbe kell fektetni a bizalmat elsősorban. Ezt vétsd az eszedbe!

Elgondolkodtam ezen. Vajon mire akart kilyukadni akkor még nem értetem. A délellőt folyamán volt a keresztségi isten tisztelet. Heten voltak ott, de Nime sehol. Aggódtam érte, de ahogy a keresztelendők a keresztelő medencéhez mentek valahogy megnyugodtam. Lelkem legmélyén éreztem, hogy Nime okkal nincs itt, és miután eszembe jutott a lelkész szavai rá jöttem, hogy az Úr nem akarta, hogy ma ő is megkeresztelkedjen.

~este felé~

-Na te tudod, hogy Nime merre lakik?-kérdezte Sarlot, ahogy befordultunk az utcánkba.

-Persze hiszen szomszédok vagyunk.

-Akkor megvárod, míg becsöngetek hozzájuk? Szeretném tudni, hogy Nime miért nem jött el a saját keresztségére.

Csak bólintottam, közben a mai napon gondolkoztam. Mikor Sarlot leállította a motort, kiszálltam, majd vele együtt mentem Niméék házához. Csengettetünk, de semmi. Vártunk, de nem jött kis senki se.

-Merre lehetnek?

-Én sejtem-mondtam elszorult torokkal.-Valószínűleg a kórházban.

Szó nélkül mentünk végig az utcákon. Én idegesen doboltam a lábammal. Mikor a kórházhoz értünk, gyors léptekkel mentünk be. A recepciós hölgy megmondta, hogy Nime bent van. Ahogy a folyosóra értünk Anabelt, és Nime apukáját láttam meg. A nő férje karjaiban zokogott, és láttam rajta, hogy menten össze esik.

-Jó estét valami baj van?-kérdezte Sarlot, mivel ő nem ismerte Nime szüleit.

-Jobb estét. Sajnos van. Menj be nyugodtan-mondta nekem Nime apukája.

Csak bólintottam, majd beléptem a kórterembe. Nime a kórházi ágyon feküdt. Lábainál Jeny pihent. Láttam, hogy a feje mellett ott a Biblia. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, Nime lassan felém fordította a fejét.

Láttam rajta, hogy nagyon nincs jól, és ezt igazolta az is hogy lélegeztető maszk volt a fején. Szemei felcsillantak ahogy rám nézett. Nem szóltam csak az ágya mellé léptem, és leültem az ágya szélére. Felfordította a kezét, mire óvatosan megfogtam.

-Kicsit furcsa volt-mondtam neki-mikor azt olvastam ki a tekintetéből, hogy a mai napom iránt érdeklődik.-Hát eleinte nagyon furcsálltam az egészet. Nem értetem, hogy miért olyan a keresztség, hogy bele mennek a medencébe, és alámerítik az illetőd, de aztán Sarlot elmondta. Mikor elkezdődött az istentisztelet megakadt a tekinteten egy bácsin a keresztelkedők között. Nagyon szomorú volt az arca, és ugyan akkor komor. Ő volt akit a hét ember közül utoljára kereszteltek meg. Mikor fel jött a víz alól szemeiből könnyek törtek fel, és zokogásba tört ki. Nem tudom, hogy miért, de a későbbiekben egymás mellé kerültünk. Hú mint megtudtam nagyon magányosnak érezte magát eddig, és néha még most is. Nem tudom, hogy jól csináltam-e, de elkértem a lakcímét, hogy levelezhessünk.

Ahogy néztem a szemébe láttam, hogy őrül annak, amiért felvettem a kapcsolatot azzal a bácsival. Sarlot be jött, majd ő is leült a lány mellé az ágyra. Sokáig beszélgettünk. Igaz Nime csak a tekintetével mondott mindent, de szerencsére megértettük, hogy mi szeretne. Késő este volt, mire a lány elaludt. Telefonáltam apának, hogy nem megyek haza, majd csak ültem mellette.

-Szeretnék megkeresztelkedni-mondtam halkan, mire Nime kicsit jobban megszorította a kezem.

Ahogy néztem láttam, hogy álmában a mosolya még nagyobb lett, mint ami eddig jellemezte.

Hogy miért döntöttem úgy hogy szeretnék megkeresztelkedni? Lehet, hogy köze volt a mai keresztségnek, ahhoz, hogy láttam, hogy egy morcos emberből milyen őszinte érzést tudd kiváltani. Az is lehet, hogy mindössze Nime viselkedése volt az ami meggyőzött arról, hogy ezt a döntést hozzam, de meghoztam.