A hét közepén mikor bementem Niméhez döbben láttam, hogy könnyes a szeme. Bár próbált mosolyt erőltetni magára láttam, hogy valami nagyon nem stimmel. Leültem az ágy szélére.
-Apáék elfognak válni-mondta a lány halkan.
Eleinte nem akartam felfogni a szavai értelmét. Nem bírtam elképzelni, hogy Max és Anabel elváljanak. Figyelmesen végig hallgattam a lány.
-Nem a te hibád-próbáltam megnyugtatni.- Nem te tehetsz arról, hogy beteg vagy. Tudod jól, hogy oka van mindennek. NE okold magad miattuk-mondtam.
Gyengéden átkaroltam, mire ő a nyakamba fúrta az orrát. Éreztem ahogy a könnyek végig folynak az arcán. Dörzsölgettem a hátát, de nem tudtam mit mondani neki. Magamban imádkoztam, hogy az Úr ne hagyja neki, hogy magát hibáztassa.
Nime egy idő után elcsendesedett, majd az izmai ellazultak. Köszönetet mondtam magamba, majd óvatosan lefektettem a lány az ágyra. Mikor leakartam szállni az ágy széléről, Nime a kezem után kapott,de nem ébredt fel.
-Nagyon szeret téged-hallottam meg Max hangját az ajtó felől.
A férfi látszólag elvesztette fiatalságát. Nem volt benne tartás, és láttam rajta, hogy nagyon össze van törve. Nem kérdeztem semmit ő meg nem akart semmit se mondani.
-Volna kedved egy munkához?-kérdezte végül és leült velem szembe egy székre.
-Attól függ milyen munkáról van szó.
-Szeretnék ajánlani egy olyan munkát ami a hét minden napjában huszonnégy órás készenlétet igényel...
-Szombaton nem dolgozom-mondtam talán kicsit hamarabb is kellett volna.
-Biztos? Pedig arra gondoltam te szívesen lennél Nimével a nap huszonnégy órájában.
-Hogy mi?-kérdeztem vissza, mert meglepett amit mondott.
-Arra gondoltam, hogy megkérlek rá, hogy figyelj rá élete végéig. Persze kivennélek a suliból, és te is magántanuló lennél, mint Nime. Fizetésként élelmet, ruhát, és biztos szobát kapnál nálunk. Persze Jenny segítene neked benne. Csak annyi volna a feladatod, hogy a fürdőszoba kivételével mindenhova kíséred a lányom. Figyelné arra ha szeretne valamit, elmész vele sétál, és ami a legfontosabb nem hagyod magára! Nos elvállalod?-kérdezte a férfi.
-ÉS miért kell, hogy figyeljek rá?
-Egyszerű. Látom mennyire oda van érted. Még a saját testvérei után se nyúl így oda mikor alszik. Jhon folyton külföldön van, James meg az országban kering mindig valamerre. Nem is igazán ismerik a húgukat -Max felsóhajtott, majd folytatta.- Tudom nem sok van már neki. Tegnap kiírattam az iskolából, mivel szeretném, ha otthon lenne. Az ottani kutyát már átadtam az orvosainknak, már csak az a kérdés, hogy ki lenne vele egész nap. Sajnos nem hagyhatom itt a munkám, mivel a gyógyszereket még mindig vennem kell neki, és egyedül nem nagyon fog menni a pénz keresés, és a lányomra való vigyázás is. Ugyan akkor nem szeretném ha Nime egyedül maradna otthon. Szóval elvállalod?-kérdezte reménykedve.
Nimére néztem majd bólintottam.
-Ugye nem baj ha Roxy is jön velem?-kérdeztem.
-Ki az a Roxy?
-A kutyám.
Max megvonta a vállát, majd megveregette a combom.
Nimét néhány nap múlva kiengedték. Nagyon örült, hogy végre otthon lehet, de arra nem számított, hogy én is ott leszek. Ahogy segítettem az apukájának kipakolni a holmijait láttam, hogy kérdőn néz rám. Mikor bevittük a holmiját Roxi elkezdett örömében futkározni körülöttünk.
-Szia hát te?-kérdezte és letérdelt az állat mellé.
-Hát azt várta, hogy haza gyere. Bocsi kicsit belakta az ágyad, és nem tudtam onnan lezavarni-mondtam kicsit zavartan.
A lány nem értette, de mikor meglátta a szobájában az ágyat hangos kacagásba kezdett. Hát igen Roxy szét szaggatott egy régi takarómat az ágyon, és kényelmes vackot csinált magának az elmúlt két napban.
-Na itt mi történt?-kérdezte Nime kacagva.
Még soha nem láttam ilyen jó kedvűnek. Max elköszönt, és hivatalosan is megkaptam a munkát, miszerint a lányára vigyázok.
-Ezt most, hogy értsem?
Zavartan megvakartam a tarkóm, majd elmondtam neki, hogy miben állapodtunk meg az apukájával.
Nime leült a szőnyegre én meg vele szembe. Láttam rajta, hogy nagyon gondolkodik, de hagytam, hogy végig vegye magában a dolgokat.
-Miért vállaltad el?-kérdezte végül.
-Mert nem akarom, hogy egyedül legyél. Igazából volt más oka is...
Éreztem, hogy zavarba jövök. Lesütöttem a szemeimet. Még soha nem vallottam szerelmet egy lánynak se. Abban a helyzetben egy nagy csődtömegnek éreztem magam. Idegesen fogtam a bokáimat, és szinte észre se vettem, hogy elkezdtem billegni, mint egy kisgyerek.
Nem tudtam mit szólna hozzá ha elmondanám neki. Bár még csak barátkoztam a vallással, azt azért tudtam, hogy jobb ha a vallási téren egy vallást követnek. Ahogy végig gondoltam ezt rá jöttem, hogy én is az Adventista egyház életmódját szeretném élni. Mintha valaki felnyitotta volna a szemem, hogy én már eldöntöttem, hogy csatlakozni fogok az egyházhoz, már ha a Jó Isten is ezt akarja.
Felnéztem, és csak ekkor vettem észre, hogy időközben Nime közelebb csúszott hozzám. Káprázatos kék szemi megint elbűvöltek. Nagyot nyeltem, de nem hátráltam meg, hiszen az a bizalmatlanság jele lenne.
-Köszönöm-mondta Nime- Megköszönhetem úgy ahogy a legegyszerűbb kifejezni az érzéseimet amiket érzek?
-Milyen érzéseket?-kérdeztem.
-Mondjuk a hálát.
-Hálát? Nekem kéne hálásnak lennem. Te voltál az aki felhúzott a sötétségből. Te vezettél rá a jó útra. Nekem kéne hálálkodnom, nem neked.
-Azzal, hogy elvállaltad, hogy vigyázol rám szerintem inkább apám felé, de kifejezed a háládat. Én azonban azért vagyok hálás neked, hogy nem versz át, és, hogy mindig ott vagy mikor szükségem van egy kis emberi támogatásra is. Igazad volt. Az ember társas lény-mondta, majd megint közelebb hajolt hozzám.
Szinte minden olyan gyorsan történt. Nime elvesztette az egyensúlyát és rám borult, én meg eldőltem. A lány zavartan ült fel, ahogy én is, de mire kiegyenesedtem volna homlokát már a homlokomhoz nyomta.
Éreztem a lélegzetvételét, és tudtam, hogy ő is érzi az enyémet.
-Egyszerű szó, de nem nem bírom kimondani-mondta zavartan.
Nem tudtam mit szeretne, ezért hagytam, hogy csend telepedjen le a szobára. Valami halk motyogást hallottam, de nem voltam benne biztos, hogy jól értelmeztem.
-Hogy mondtad?-kérdeztem
-Szeretlek-súgta halkan a lány.
Nem akartam elhinni amit mondott. Ő szeret engem? Képtelenségnek tartottam. Egy olyan kedves lány nem szerethetett bele egy olyan vad fiúba mint amilyen én voltam.
Azonban rá kellett jönnöm, hogy Nime már akkor barátkozott velem mikor még mindenki félt. Nem is tudom, mit akartam mondani, de nem is tudtam volna megmondani, hiszen Nime gyengéd csókot nyomott a számra. Nem nevezném igazi csóknak, de még is az volt.
-Nem akarok felébredni-mondtam, közben magamhoz húztam.
-Pedig az ébredés nagyon kellemes. Főleg amikor kinyitod a szemed, és Jézus mosolygós arcát látod-mondta a lány mosolyogva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése