Gyengéd érintések

A hasamra fordultam, mivel így nem nagyon fájt a hátam. Kezem lelógattam magam mellé, és csak hallgattam a szoba neszeit. Jenny szuszogott, Nime meg egyenletesen lélegzett. Ahogy oldalra fordítottam a fejem, láttam, hogy a lány összegömbölyödik a takaró alatt. Háta mögött a kutya kinyújtózva feküdt.

Ahogy Nime kicsit megmozdult észre vettem a plus macit amit magához húzott. Annyira aranyos volt ahogy így aludt. Arcán nyoma se volt annak a mosolygós tizenhét éves, komoly lánynak akit napközben látni lehetett. Békesség, és nyugalom tükröződőt, és gyermeki mosoly látszódott az arcán.

A szemébe lógott egy apró tincs amit szívesen kisimítottam volna, de inkább nem kockáztattam, hogy felébresszem.

Óvatosan kinyílt az ajtó, majd Nime apukája lépett be rajta.

-Jól vagy?-kérdezte halkan közben óvatosan a kanapé mellé lépett.

-Igen köszönöm-mondtam halkan.

-Nncs mit, én tartozom neked köszönettel. Tudod, Nime soha nem mondta volna el, azt, hogy megtámadták két hete. Édesanyja halála óta nem sokat beszélgetünk. Előtte se volt sok alkalom, hogy együtt legyek vele, de mostanában még kevesebb az idő amit mellette lehetek. Örülök, hogy veled barátkozik, habár eleinte kicsit féltem-mondta.

-Miért?-kérdeztem.

-Tudod, édes apád nagyon régi barátom. Még általánosban ismertem meg. Sokszor beszélgettünk órákat telefonon keresztül, és ilyenkor volt alkalom, hogy nagyon kiakadt miattad. Szerinte reménytelen volt, hogy visszatérj a régi kerékvágásba. Mikor megláttalak két hete szombaton, rögtön tudtam, hogy jó úton jársz, hogy megváltozz, de azért aggódtam is, hogy nehogy rossz társasága legyél a lányomnak. Még jó, hogy az első benyomás után, mindig azon vagyok, hogy megismerjem az emberek igazi énjét. Remélem mindketten megnyugszotok végre.

-Én kezdem úgy érezni, hogy nyugodt vagyok-mondtam,

-Azt meghiszem, viszont ugye tisztában vagy azzal, hogy Nime vallásos?-kérdezte, mire csak bólintottam.- Akkor jó. A lányom számomra is meglepő módon hisz Istenben. Elég komolyan veszi a vallását.

A férfi halkan kuncogott, mire csak kérdőn néztem rá.

-Tudod, régebben ha valaki azt mondta nekem, hogy Isten fogtam magam és ott hagytam. Eleinte nem igazán örültem annak, hogy Nime egy egyházközösségbe kezdett járni, mivel féltem attól, hogy teljesen kifordul magából. Azonban mikor láttam, hogy édesanyja halála után egy hónappal, mennyire nyugodt elkellet ismernem, hogy a közösség jó hatással van rá. Nime soha nem volt olyan ember aki nagyon kereste volna mások társaságát. Anyja halála után még hozzám se szólt, csak mikor köszönt. Nem értettem, és féltem, hogy talán örökre barátok nélkül marad. A baleset után kórházba került. Ott találkozott egy adventista nővel, aki csak egy öleléssel rá vette arra, hogy elsírja magát. Nime arra vágyott, hogy valaki szeresse, de ez egy profi sebész apával, és egy híres anyukával nehezen valósult meg.

A nő tőlem kért engedély, hogy elvihesse a lányom egy szombatra a gyülekezetben. Nem nagyon akartam engedni, de mikor rám nézett akkor tudatosult bennem, hogy szeretne menni, így engedtem neki. Egy hónap után elkezdett velem beszélni, és mesélni a gyülekezeti gyerekekről akik nagyon kedvesen fogadták. Ebben az időszakban jelent meg a ma is ismert mosoly az arcán. Mivel én csak azt akartam, hogy boldog legyen hagytam, hogy menjen a gyülekezetbe. Nem tudom, hogy miért, de egyszer elmentem vele, egy szombaton, és nagyon ledöbbentem. Az emberek elfogadták, hogy én nem vagyok olyan ember akivel lehet Istenről beszélni, és mégis szívesen fogadtak a közösségben. Furcsa volt az egész, de azért elmondhatom magamról, hogy boldog voltam abban a néhány órában. Elfelejtettem a gyászt ami a feleségem halála miatt volt bennem, és jól éreztem magam, és nem csak a közösség miatt. Örültem, és meg is lepődtem, mert Nime olyan énjét ismertem meg azon a napon amit még ma se nagyon értek. Furcsa volt látni, hogy a visszahúzódó csendes lányom, milyen jól elvan a többi gyerek között, akik nem kérdezik, hogy miért kell neki mindenhová egy kutyával mennie. Emlékszem volt ott egy magas fiatal férfi, aki a gyerekekkel játszott. Mire észbe kaptam Nime ott ölt a nyakában, és vidáman kacagott a többiekkel- felsóhajtott, majd folytatta.- Persze NIme az iskolába továbbra is visszahúzódó maradt. Ott nem voltak barátai, de szerintem nem is bánta. Ahogy egyre jobban elmélyült a vallásos életben, úgy távolodott az osztálytársaitól. Láttam, rajta, hogy nem érzi jól magát ott, de soha nem mondta. Mindig segített azoknak akik, kicsúfolták a betegsége miatt. Nem hittem el, hogy míg öt megvetik, és kiközösítik addig ő csak mosolyogva segít nekik. Soha nem gondoltam volna, hogy a vallás ennyire megerősítheti az embert. Nime olyan erőt kapott a közösségtől, hogy azt a mai napig nem értem. Mint te is tudod a betegsége miatt nagyos sokat van kórházba, de ő nem adta fel soha. Minden nap küzd, és igyekszik normálisan élni. Gondolom láttad az idézeteket, amiket azokon a helyen helyez el, ahol a legtöbbet van. Az elsőt, még lefestettem, de azután láttam, hogy a festés, meg a Biblia mennyire megnyugtatja így azt is hagytam neki. Szerinted, hogy tud így megváltozni valaki? Soha nem szerettem ezeket a témákat, és most a lányom miatt elfogadom? Tudsz valami magyarázatot erre?-kérdezte.

-Nem igazán, de azt sejtem, hogy mi miatt érezhet így. Én se voltam vallásos soha,és tizenkét éves korom óta jóformán csak a balhéknak éltem, de Nime, egy mosollyal felforgatta az életem. Soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek egy hónapig kibírni a cigi és a pia nélkül, és most tessék. Egy hónapja nem gyújtottam rá, és egy hónapja nem ittam alkoholt. Valahogy olyan hatással van rám a lány, amitől úgy érzem, hogy én is lehetek normális- mondtam.

-Tudom miről beszélsz. Na jó megyek mert a barátaim már biztos várnak. Még egyszer köszönöm, hogy a lányom barátja vagy-mondta, majd csendesen kilépett a szobából.

Nem nagyon tudtam kiigazodni rajta, de ez van. Újra Nime felé fordultam, majd éreztem, hogy elnyom az álom.

Nem tudom, mi volt az ami felébresztett, de az biztos, hogy lihegve ültem fel. Szakadt rólam a víz, és remegtem. Hátam kegyetlenül fájt, és éreztem, hogy elfeküdtem a nyakam.

-Aucs-mondtam halkan.

-Jól vagy?-kérdezte Nime.

A lány a kanapé mellett térdelt, és aggódva nézett engem.

-Meg vagyok, csak elfeküdtem a nyakam, és kicsit rosszat álmodtam.

-Azt vetem észre.

Nime lassan fel állt, majd feltérdelt a kanapéra, a hátam mögé. Jéghideg ujjai óvatosan érintették a nyakam, majd gyengéden elkezdte masszírozni. Megborzongtam, ahogy az apró ujjai kimasszírozták a csomót a nyakamból.

-Köszi-mondtam, mikor abba hagyta.

-Nincs mit.

Nime fel állt, ás vissza akart menni a földre, de megfogtam a kezét, és önkéntelenül, is magamhoz húztam. Homlokom a vállának támasztottam, miközben gyengéden a karjaimba zártam a derekát. Ő csak a vállaimra tette a kezét, és csak várt, hogy most mit fogok tenni.

-Köszönöm-súgtam neki.

-Mit?-kérdezett vissza.

-Hogy segítesz még ha nem tudatosan teszed ezt.

-Miben segítek?

-Hogy talpra áljak a hülyeségemből –mondtam.

-Nincs mit, bár tényleg nem gondoltam volna, hogy bármiben is segítenék-mondta.

-Csak nem veszed észre.

A homlokom a nyakának nyomtam, közben kicsit szorosabban vontam magamhoz. Sokáig maradtunk így, közben azon gondolkoztam, hogy mitől van olyan kellemes illata.

-Jó illatod van-jegyeztem meg halkan.

Éreztem hogy a bőre felforrósodik a homlokom alatt, így elhúztam a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. Bár szinte teljes volt a sötét a szobában, láttam, hogy Nime kicsit elpirult. Kuncoghatnékom támadt.

Kicsit feljebb csúsztattam a bal kezem a hátára, majd lejjebb húztam. Nem akartam más csak egy puszit adni neki, de arra nem számítottam, hogy a lába megcsúszik. Olyan hirtelen dőlt felém, hogy én hátra dőltem a kanapéra, őt meg húztam magammal.

-Bocsi- mentegetőzött, miközben próbált felállni.

-Nincs baj. Én húztalak magamhoz.

Felültem, és hagytam, hogy Nime fel álljon. A lány megfordult, és arrább akart lépni, de egy hirtelen ötlettől vezérelve átkaroltam a derekát, és magamhoz húztam.

-Maradj itt kérlek-mondtam halkan, miközben leültettem a kanapé szélére.

Nime nem válaszolt, csak a kezét az ölébe tette, miközben a lábait jó szorosan összeszorította.

-Nem fogok semmi rosszat tenni-mondtam, majd adtam az arcára egy puszit.

A lány meglepődött mivel mindenre számított csak erre nem. Zavara csak néhány másodpercig tartott, ugyan is, megfordult és átkarolta a nyakam. Felhúzta a lábait, majd hagyta, hogy hátra dőljek vele a kanapén. Tényleg nem volt semmi hátsószándékom azzal, hogy magamhoz húztam csak egyszerűen érezni akartam a közelségét, és a belőle áradó  nyugodtságot.