Fogalmam sem volt miért, de pénteken Niméknél kötöttem ki, és elmentem vele és a bátyjával a gyülekezetbe. Miután James megtudta, hogy azonos a méretünk az összes olyan öltönyét nekem adta ami neki nem kellett. Igaz én nem nagyon hordtam ilyeneket, de mit csináljak neki. Nem akartam Nime nagy tesóját megbántani, így elfogadtam őket.
Nime vidáman ment előttünk, én meg csak hallgattam James-et. A fiú elmondása szerint annak idején őt is a húga vitte először a gyülibe. Néhány futó alkalom után elkezdett folyamatosan járni, végül a teológia képzőt választotta. Furcsa volt hallani, hogy bár Nime kezdett el hamarabb járni, még is ő volt az aki hamarabb keresztelkedett.
-Na és neked van barátnőd?-kérdezte James amitől totálisan zavarba jöttem.
-Miért érdekel?-tértem ki a válasz elől.
-Csak azért, mert tudni akarom, hogy kell e egy féltékeny lány kitöréseire számítanom mikor a húgom közelében vagy-mondta.
-Megnyugtatlak nincs barátnőm...
Nime valószínűleg halhatta amit beszéltünk, mert átnézett rám a válla felett. Tekintete kicsit csalódottnak tűnt, és a mosolya se volt teljesen őszinte. Mielőtt rákérdezhettem volna vissza fordult, és csak ment tovább. Látszólag James semmit sem vett észre az egészből.
-Na és neked van barátnőd?-kérdezte rá, csak hogy tereljem a gondolataimat.
-Nincs. Folyton úton vagyok. Nincs időm ismerkedni. Igaz van egy lány aki nagyon tetszik nekem, de valahogy úgy érzem ez az érzés csak egyoldalú.
-Elmondtad már neki?
-Dehogy! Van barátja...
-Már nincs-szólt közbe Nime.
James arca meglepődött, majd halvány remény suhant át rajta. Kezdtem egyre jobban összezavarodni ezen a családon. Az érzéseikről nagyon kevésszer beszéltek, de akkor nagyon sokat elmondtak, még ha burkoltan is.
A gyülekezetbe érve megint megleptek azzal a szeretettel, amit máshol még soha nem tapasztaltam. Az előző szombaton megismert lányok vidáman köszöntöttek. Persze most sem volt mindenki ott, így megint nem tudtak bemutatni a kórus többi tagjának. Igyekeztem Nime közelében maradni, mint aki csak attól fél, hogy elveszik a plázában, közben igyekeztem minden kérdésre válaszolni.
A felolvasás elején kicsit nehezen értettem miről van szó, ert egy megkezdett fejezetet olvastak tovább, de végül Nimének köszönhetően becsatlakoztam. A lány mellettem ült, és a könyvet úgy tartotta, hogy én is lássam. A borító alatt összeért a kezünk -mivel segítettem neki tartani a könyvet-, de igyekeztem úgy tenni mintha nem venném észre.
-Nagyjából értetted, hogy miről volt szó?-kérdezte Nime mikor véget ér a felolvasás.
-Ha jól értettem azoknak az üldözéséről akik nem a katolikus keresztényhitet vallják magukénak?
-Jól értetted-mosolygott rám a lány.
Elvesztem a szemeiben, így mikor kicsit oldal-Az egyik szemed sötétebb mint a másikra fordult nagyon meglepődtem.
-Az egyik szemed sötétebb mint a másik?-kérdeztem.
Nime csak mosolygott, majd bólintott.
-Igen. Már kicsiként is látszódott, de mostanában jobban szembetűnőbb, hogy a bal sötétebb, mint a jobb. Ne kérdezd, hogy miért, de a szervezetem úgy reagál a gyógyszerekre amiket szoktam kapni, hogy a szemem kivilágosodik. Van mikor a hajam is kifakul, de a jobb szemem látványosabb szemléltető-mondta.
Vajon milyen erős gyógyszert kaphatott, ami ilyen hatással van rá. Jenny felugrott mellé a székre, majd megérintette a lábát. Nime elkezdett kacagni, majd fel állt.
-Na te éhenkórász. Megyünk már-mondta, majd megvakarta a kutya fejét.
Kimentünk az előtérbe, és míg én levettem a kabátjainkat, Nime elment megkeresni a testvérét.
-James azt mondta menjünk nyugodtan. Még beszélgetni szeretne, de nem akar minket feltartani-mondta.
-Oké-mondtam.
Fogtam a kabátját, és ráadtam, amin látszott, hogy meglepődik. Mégse szólt semmit. Ahogy az utcán ballagtunk nem bírtam nem arra gondolni, hogy azok a férfiak akik már kétszer megtámadták Nimét nem-e megint abban az utcában „razziáznak”. Nem tudom mi látszódott az arcomon, de a gondolataimból a lány hideg ujjai zökkentettek ki.
Nime ráfogott a mutató ujjamra, és úgy ballagott mellettem. Nem nézett rám, inkább Jennyvel foglalkozott. Szerencsére zökkenésmentesen értünk haza.
-Holnap jössz?-kérdezte kicsike, miközben ott toporgott az ajtóban.
-Megígértem nem? Na aludj jól! Holnap találkozunk-köszöntem neki, majd elindultam a járdán a kertkapu felé.
Már a kilincsén volt a kezem, mikor meghallottam a lány lépteit. Megfordultam, mire Nime nekem vágódott. Ösztönösen kinyúltam felé, hogy ne essen el, és csak azután tudatosult bennem, hogy nem akart mást csak megölelni, mikor hozzám bújt. Percekig álltunk így, és én még arról is megfeledkeztem, hogy mennyire hideg van.
-Ezt most miért?-kérdeztem halkan.
-Ne kérdezd, mert az okát csak az Isten tudja-válaszolta, közben a homlokát jobban belefúrta a vállamba.
-Akkor majd este megkérdezem, hogy miért kaptam ezt az ölelést-mondtam.
-Én is azt fogom tenni. Aludj jól-súgta.
-Te is. Na siess, mert nem akarom, hogy megfázz itt miattam-mondtam, majd eltoltam magamtól.
Nime felnézett rám, majd vissza szaladt a házhoz. Mielőtt becsukta volna a bejárati ajtót, még intett nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése